MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-10-31 569. öe. - 1979_VB 569/12
- 11 Kurucz Imre: Hogy lehet ezt emberileg megértetni Tóth Imrével? Idegállapota nem okoz-e Csiba elvtárssal szembenállást? Vincze Lukács; Jogos a kérdés felvetése. Magam is ismerem mindkét embert hosszú évtizedek óta. Csiba elvtárs biinüldözó' körökben is rendkivül nagytekintélyű szakember, aki emellett nagyon jó emberi tulajdonságokkal is rendelkezik. Egyértelmű Tóth elvtárs elismerése is, szinte önként aláveti magát Csiba elvtárs irányításának, mivel országosan eddig Csiba elvtárs volt a főnöke. Ismerve mindkét elvtárs jellemét azt hiszem jól tudnak majd együtt dolgozni. Csiba elvtárs eró'sebb az elvi irányításban, Tóth elvtárs pedig az operativitásban eró'sebb, ami a kerületi apparátusok irányításában a legfontosabb. Molnár Endre: Kulcskérdés, hogy a két ember között rendben menjenek a dolgok. Én részt vettem abban a tárgyalásban, ami Csiba és Tóth elvtárssal folyt. Nagyon remélem ennek alapján, hogy a két ember között normális lesz az együttműködés. Tóth elvtárs köszönettel elfogadta ezt a megoldást, és ugy éreztem őszintén hálás azért, hogy ez a javaslat született és ezt a megoldást kivánják végrehajtani. E tekintetben nincsenek kételyeim. Egy pici fenntartásom ott van, hogy Tóth elvtárs, akinek az idegrendszerében van egy bizonyos labilitás, ezzel a kisebb feladattal megbirkózva tul tud-e jutni betegségén. Ha ez a labilitás visszatér, az munkájára is hatással lehet. Tóth elvtárs megérdemelte ezt a bizalmat, nekünk pedig kötelességünk figyelni, segítséget adni további munkájához. Méhes Lajos: Bennem elsősorban Tóth elvtárs részéről merültek fel problémák. Eddig is Csiba elvtárs volt a szakmai főnöke. Megkérdeztük magát Tóth elvtársat és ő örömmel fogadta ezt a változást. Nagyon sürgősen el kell készíteni a helyzetnek megfelelő munkaköri leírást, nehogy félreértés legyen! A VB. értsen egyet a beterjesztett javaslattal, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének munkakörét osszák meg, a továbbiakban két helyettes lássál el ezt a feladatot. A VB. járuljon hozzá dr. Csiba István r.ezr. kinevezéséhez a Rendőrfőkapitányság vezetője bűnügyi első helyettesévé 1979. november 15-i hatállyal. Egyidejűleg léptessék elő vezérőrnaggyá is. A főkapitány bűnügyi első helyettese funkciót a BPVB vegye hatáskörébe. A BRFK vezetőjének bűnügyi helyettesi funkcióját változatlanul dr. Tóth Imre r. ezr. látja el. A belügyminiszter elvtárssal történt megegyezés alapján a VB. egy év múlva térjen vissza rra, hogy az uj szervezeti forma, valamint a személyi megoldások hogyan váltak be. Ál