MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-07-11 562. öe. - 1979_VB 562/25

- 6 ­A KB 1978. decemberi határozatát tanfolyamainkon fel­dolgozták, a párt által meghatározott elveket hallgatóink helyeslik és elfogadják. Egyetértenek azzal, hogy a nehezebb gazdálkodási feltételek között szigorúbb szabályozásra és ha­tékonyabb központi irányításra van szükség. Problémát látnak a végrehajtásnál, az ellenőrzésnél. Általános az a nézet, hogy szigorúbban kell ellenőrizni a megfelelő döntések időbeni végrehajtását. Esetenként előfor­dul, hogy a párt konkrét gazdaságirányító szerepét nem látják tisztán. Ebben a kérdésben propagandistáink semstudnak minden esetben megfelelő válaszokat adni, mivel ennek a témának elvi oldala még nem teljesen tisztázott. A pártszervezeteknek erő­teljesebben kell kifejteniök operatív gazdaságirányító tevé­kenységüket is. A vállalatok feladatait helyesen értelmezik, úgy vélik, a lehetőségek jó kihasználásával az új feltételek mellett is megfelelően alakulhat a vállalatok helyzete a jövőben. Ilyen lehetőségek: a színvonalasabb vezetés, a jobb munka és üzem­szervezés, a minőségi munka anyagi és erkölcsi elismerése, ésszerűbb takarékosság. Ebben a vonatkozásban is kiemelik a személyes példamutatás jelentőségét és szerepét, a párttagok iránti nagyobb követelményeket. A fegyelmezetlenekkel szemben igénylik az erélyes, haté­kony fellépést, vezetők leváltását, a pazarlók megbüntetését. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok szerepét, azok külön­böző hatásait, hallgatóink nem Ismerik eléggé. Sokan érdeklőd­nek és foglalkoznak a külkapcsolatok kérdésével. A meglévő is­meretek azonban általánosak nem elégségesek a megfelelő követ­keztetések levonásához. Propagandamunkánk eredményeként viszont egyre többen értik meg és ismerik fel a KGST kapcsolatok szere­pént, jelentőségét. A továbbiakban is törekedni kell e kérdés­kör mélyebb tárgyalására. A tőkés gazdasági kapcsolatok kérdé­sében a vélemények szélsőségesek. Többen fenntartással, aggódással figyelik a tőkés kapcsolatok bővítésére irányuló törekvéseket. 7 57

Next

/
Thumbnails
Contents