MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-06-13 560. öe. - 1979_VB 560/72

Indokolás : 1. Az elmúlt két évtizedben sokoldalú és tervszerű küz­delem bontakozott ki az alkoholizmus ellen. Politikai és ál­lami döntések megfelelő alapot adtak e káros társadalmi jelen­ség elleni szervezettebb fellépéshez. A főváros közrendjének, közbiztonságának védelme, a jogellenes cselekmények megelőzése azt követeli, hogy hatékony jogi eszköz álljon rendelkezésre a szeszesital-fogyasztás köz­morált sértő, de eddig jogkövetkezmény nélküli - ujabban ki­alakult - formáival szemben. Eddig ugyanis átfogóan csak a szeszesital értékesitését korlátozta központi jogszabály, a belkereskedelmi miniszter 19/1977./XII.20,/ Bk.M.sz.rendelete. A javasolt tervezet szorosan kapcsolódik ehhez, vala­mint a Fővárosi Tanács által 1978-ban elfogadott, Budapest rendjével és tisztaságával kapcsolatos program intézkedéseihez. 2. A tervezet - fő szabályként - a főváros közterületein tiltja a szeszesital-fogyasztást. Egyben kiemel néhány olyan helyet, ahol - a tapasztalatok szerint - ez a magatartás a leggyakoribb /l.§ a/ pontja/. Ezzel egyúttal irányt mutat a jogalkalmazóknak is. Hangsúlyozni kell, hogy a közterületeken történő al­kohol-fogyasztás lényegében általános tilalma tényleges kor­látozást csak az állampolgárok elenyésző kisebbsége számára jelent. Bár igaz, hogy a közterületen való italozás az a ma- . gatartáci forma, amelyet a közvélemény a leginkább elitéi, a rendeletben foglalt tilalom hatékonysága érdekében szükséges néhány olyan kiegészitő szabály beiktatása, amelyek arra az esetre nyújtanak megoldást, ha a kifogásolt magatartás nem a közterületeken következik be. /l.§ b/-d/ pontja/ Gyakran elő­. / . ¥2

Next

/
Thumbnails
Contents