MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-04-21 530. öe. - 1978_VB 530/8

- 7 ­tekintetben, hogy elég önkritikusak-e a saját munkát illetően az észrevételek. Felül kell vizsgálni, hogy az egészségpolitikai cél­kitűzésekből melyekkel nem ért egyet a párttagság. Sok tennivaló van még az egyetemi demokratizmus fejlesztésében, bár történt előrehaladás a határozat óta. Javítani kell az egyetem és a Fővárosi Tanács kapcsolatát, olyan megállapodás történt, hogy ki kell munkálni az együttműködés to­vábbi feltételeit. Ajánlani kell, hogy ez nyerjen megfelelő támo­gatást a minisztérium részéről. Feladata az egyetem pártbizottságának: a két kongresszus közötti^ időszakban megtett út gondosabb elemzése, a feladatok meghatározása. A minősítések jobbak, rendszeresebben készülnek. A beszélgetésekből az emberi melegséget hiányolja. Javasolja, hogy a menetközbeni káder­munkával többet foglalkozzanak. Dienes Béla: A Baross utcai Nőklinikán volt beszélgetésen, ahol jó élményeket szrzett. Az egyetemen két dologban van fenntartás: a kórházi ellátottság jelenlegi állapota és a túlzsúfoltság. Az orvosi nevelő munka feladatainál az oktató munkánál van a lényeg. Az üzemek és iskolák példájára javasolja, hogy a társadalmi összefogás erre a területre is terjedjen ki. A másik probléma az egészségügy koncepciótlanságában van. A tudo­mányos-technikai forradalom végbement az orvostudományban is. Az egészségügy koncepciótlansága abban jelenik meg, hogy miközben végbement a tudományos-technikai forradalom, mely érintette az orvostudományt is, maga a tudományos munka elmaradt a követelmé­nyektől. Szűk területen magas a szint. Nagymértékű a specializáció, de a koncepciótlanság miatt lemaradt a tudomány. A párt politikáját elfogadják, egészségpolitikáját - az egészségügyi kormányzati kon­cepció hiányával - nem. Dr.Zsögön Eya: Az egyetem a hármas feladatrendszeren belül sze­repet jatszxk az ország, a főváros egészségügyi ellátásában. A minisztérium az I.-II.évfolyam részére reformot készített elő, mely folyamatban van. E munka befejeztével megkezdődik a továbblépés sorozat. A Minisztertanács határozata előírja, hogy az oktatás, képzés, továbbképzés tartalmát, volumenét felül kell vizsgálni. Itt az egyetemekkel egyetértésben kívánnak továbblépni. A kutatás területén feladata az egyetemnek a hatékonyság, a gyakorlati kuta­tások fokozása és a gyakorlatba való átültetése. Fontos feladataik vannak a feltételek megteremtésében, mivel a kutatási területeknek az egészségpolitikai célokhoz kell alkalmazkodniuk. Az egyetemnek országosan kisugárzó feladata: az országos intézeti feladatkör. Meg­adják a lehetőséget és jogot a tanszékeknek, hogy az egész ország területén egy-egy szakterület munkáját ellenőrizzék, s irányelveket dolgoznak ki a minisztérium részére a közeli és távoli tervidőszakban. Váltogatni kell annak érdekében, hogy a hátralévő beruházások, fej­lesztések hatékonyabban valósuljanak meg. Növelni kell a felvételeknél a fizikai dolgozók gyermekeinek arányát. Az Oktatási Minisztériummal megvizsgálják a felvételi feltételeket, s lehetőségeket keresnek a fizikai dolgozók gyermekei segítésére. Meg kell keresni a rekonstrukció lehetőségét, mert az épületek álla­ga elavult, s egy-egy tömb felújítása kb. 60 millió Ft-ot igényel. A minisztérium lehetőségei kisebb mértékben javultak e tekintetben. Az anyagban szereplő megfogalmazást - véleménye szerint - nem a tel­jes egészségpolitika értékelésére kellene lebontani. Inkább egyes kér­dések és a végrehajtás tekintetében fogalmazódott meg éz a szakasza

Next

/
Thumbnails
Contents