MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-04-05 529. öe. - 1978_VB 529/10

9 ­Ha lehet segitséget kérnék, hogy nek 1 kerüljünk olyan nehéz helyzetbe, mint a Közgazdasági Egyetemen. Katona Imre: Giltner és Pataki elvtársak pontosan nézzenek utána, hogy miről is van itt tulajdonképpen szó? Király Andrásné; - Az Állami Tervbizottság elé került az ELTE és a Közgazdasági Egyetem rekonstrukciója. Az ÉVM az ELTE-re kijelölte a Középülettervező és Epitő Vállalatot, a Közgazdasági Egyetem esetében pedig lengyel kapacitásra adott lehetőséget. Ez mindkettő megfelelő lépés a jelenlegi helyzetben. - Három javaslatot szeretnék még tenni: Borbély Gábor elvtársat, az V. kerületi PB. első titkárát szeretné a KISZ KB. a VIT-re kivinni. Tőlünk Express csoporttal Kiss Zoltán elvtársat javasoljuk kiküldeni, aki az ifjúsági szervezettel foglalkozik. Pártmunkás delegációval Kornidesz Mihály elvtárs vezetésével Kubába utazik IV. 22-V. 6-ig Pataki János elvtárs. Ehhez kérem a VB. hozzájárulását. A VB. a fenti javaslatokat elfogadta. Katona Imre: - A Gellért-hegyi ifjúsági gyűlés tartalmilag, politikailag nagyon jól sikerült. Ezért köszönetünket fejezzük ki a KISZ­nek, s megkérjük Hámori elvtársat tolmácsolja az elismerést az illetékeseknek. Elismerés illeti Agit-Prop. osztályunkat és az érdekelt munkatársakat, s helyes, ha nekik is kifejezzük elismerésünket, A Gazdaságpolitikai Bizottság 10-én tárgyalja anyagunkat, utána véglegesitjük. • A KB. ülés utáni PB. ülésre kérem Jassó elvtársat, hogy az Osztály kezdeményezze; - a Budapesti Pártbizottsági ülésre szeretnénk meghivni Kádár János elvtársat. • Végezetül Katona elvtárs rövid tájékoztatót adott a VB. tagjainak a legutóbbi Politikai Bizottsági ülésről. Budapest, 1978. IV. 5. y"\K\JSr /Lelkes Tibor./ /Katona ImreTZ? / / JO

Next

/
Thumbnails
Contents