MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-02-22 526. öe. - 1978_VB 526/15

- 14 ­A gondok között szerepelnek az óvóhely problémák is. E terüle­ten egyfajta merevség volt tapasztalható. A Politikai Bizottság határozata úgy szól, hogy kettős céllal kell megoldani a védelmi feladatokat, tehát úgy, hogy béke időszakban is hasznosíthatót legyenek. A másik dolog az, hogy az üzemeknek nincsenek olyan, anyagi eszközeik, hogy ezekhez az óvóhelyekhez hozzá tudjanak járulni. Májusban a EB. tárgyal e kérdésről, mely feloldja a merevséget. A legfontosabb üzemekben, megadják a beruházásokhoz szükséges anyagi eszközöket. A műszaki fejlesztéssel kapcsolatban elmondja, minden anyagi eszköz rendelkezésre áll annak érdekében, hogy a fejlesztésben előrehaladjanak. 1975 óta - a HMB a tagállamok 7. ülésszaka óta indult meg egy olyan integráció, mely előreviszi a fejlesz­tési, kutatási eredmények átvételét. Ezt megerősítette a múlt évben itt tanácskozó Bizottsági ülés lo. ülésszaka, lehetőség van. a tapasztalatok átvételére, átadására. A radioaktív^szeny­nyeződés mentesítése vonatkozásában sem anyagi, sem egyéb probléma nincs Biológiai, vegyi harc esetében vannak gondjaink, de vannak saját kísérleteink is. Ezek 198o-ra^befejeződnek és a következő ötéves tervben már a végrehajtásró lehet szó. Az e témában, elhangzott tanácsokat megköszöni. A védőeszköz ellátással kapcsolatban, a Politikai Bizottság határozata alapján készült program. Az üzemi dolgozók gázál­arccal való ellátási programja 1976 január 1-vel indult meg, korábban erre nem volt lehetőség, hiszen több millió dolgozóról van szó, továbbá a lakosság porszivó-álarccal való ellátá­sáról is - tehát ez igen nagy program. Első alkalommal hagyták jóvá ezt a programot, az üzemi dolgozóknak egy milliót gyár­tottak le és a legfontosabb üzemeknél az ellátás 30 %-os. Ezek az eszközök 15 éves időszakra tárolhatók. Vannak olyan, terveik is, hogy szükség védőeszközökkel lássák el a dolgozókat, a lakosságot. 100 %-os ellátottság nem lehetséges, egyszerűbb eszközökkel lehet csak az igényeket kielégíteni. A jelentéssel, a határozati javaslatokkal egyetért. Kurucz Imre elvtárs; a jelentéssel, határozatokkal egyetérve javasolja kiegészíteni még azzal, hogy a kerületi pártvezetők azon. üzemek vezetőivel, ahol nincs kellő megértés beszélgesse­nek el, mutassanak rá, hogy az óvóhelyek kérdése, kettős célú rendeltetése milyen fontos, s ha nincs megértés segítsenek. Kelen Béla elvtárs: a polgári védelmi oktatásra, propagandára megfelelő anyagi eszközök vannak. Az Esti Hírlapban, ilyen irányú cikkel* megjelentetése nagy ellenkezést váltott ki, felmerült, hogy a lakosságot nem jó ijesztgetni. Ennek ellenére ezt helyes­nek tartja, de úgy, hogy évent 8 esetben féloldalon Írjanak ezekről a kérdésekről. HC

Next

/
Thumbnails
Contents