MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-02-22 526. öe. - 1978_VB 526/9

_ 8 _ Egyetértek azzal, amit Grósz elvtárs mondott: szűkült a tájé­koztatás keresztmetszete. Oda-vissza szűkült. Pl. hirközlés a tsstvéri szocialista országokban. Pl. a szovjet sajtó olyan anyagokat közölne rólunk, ami nem vág össze a mi véleményünkkel. Olyan konszenszus van, hogy csali a hivatalos hirközlés anyagait veszik át, és ezekből is mérsékelten,szerepeltetünk a sajtóban. Általában érvényesül ez a jugoszlávokat kivéve. Mi velük szem­ben is tartjuk ezt a megállapodást, nem óhajtunk vitába keve­redni. Nem tekinthetünk el a két világ létezésétói sem. Nem­csak objektívnek, hanem pártosnak is kell lenni. A mi tájékoz­tatási rendszerünk a másik világgal szemben nem elég konzek­vens. Nehezen lehet elhitetni, hogy a világ milyen veszély helyzetben van. A veszély forrása az imperialista rendszer. Az emberek tudatában meg van ez az alapvető tény, de a rend­szerben lejátszódó folyamatok, részletproblémák nem elég konzekvensen mennek bele a közvéleménybe — ennek meghatáro­zónak kellene lenni az emberek gondolkodásában. Király Andrásné elvtársnő Van egy kis hiányérzet az anyaggal kapcsolatban - bizonyos ol­dalak elmaradtak. Szét-trancsirozódnak az anyagok. Több olyan előterjesztés volt a VB előtt, ami most idekivánkozna. íol. Biz. határozatra hivatkozva készítettük az előterjesztést, praktikus előterjesztés. A párt közvélemény alakításával kell foglalkoznunk, széleskörű lakossági tájékoztatást kell elérni. Meg van a tájékoztatásban a tévedés joga. Meg kell fogalmazni a lehetséges legjobb válaszokat. Pontos a budapesti partszer­vek, budapesti tömegszervezetek munkájának propagandája, egy adott időszak terveinek a propagandája. Még a házon belül sem teljes a tájékoztatás. Pontos lenne az üzemi lapok Esti Hirlap együttműködése. Mi is követünk el néha baklövéseket pl. a VB határozatot hoz egy témában - másnap az Esti Hír­lapban máshogy jelenik meg pl. Margithid. Ki adhat tájékozta­tást, milyen felelősséggel? Megtartottuk az országos lapok vezetőinek tanácskozását, nem azért, hogy több cikk jelen­jen Budapestről. Előző évben 760 cikk jelent meg Budapestről. Nem több cikk - hanem tartalmasabb kellene. A szóbeli tájé­koztatással egyetértek, az érdekelstséget jobban felkelti. Nem külön rendszerről van szó. Szóbeli tájékoztatáshoz tartozik a pártnap, a politikai vitakör, értekezletek, ideoló­áai titkári értekezletek stb. ezeknek a tájékoztató tartalmát kell gazdagítani. Pl. pártcsoport eltervezi egy adott időszak­ban valamilyen területen zűrzavar van - hívjunk valakit aki tájékoztat bennünket. Növelni kell a szóbeli tájékoztatás dinamizmusát. Minden szerv maga épitse ki tájákoztatási metó­dusát. Érzékeljük, hogy a tömegszervezetek sajtója gyengébb mint lehetne pl. K3JSZ Budapesti Bizottsága. Többnyire a ren­dezvényekről irnak de a munkájuknak a sajtó visszhangja Lövés. HNP sokáig szinte kitiltott volt ezen a területen. Koordináció szükséges a munkabizottságok munkájának összehangolására, a Bndezvények, a városfejlesztés kérdései - irányokban és arányokban mit akarunk - ehhez koordináció szükséges. 3

Next

/
Thumbnails
Contents