MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-02-08 525. öe. - 1978_VB 525/44
- 7 Ennek nincs értelme. Az összetétel ilyen, javitása tulajdonképpen rontás és ez nem jó. Viszont szeretnénk aláhúzni, hogy ha a pártba jelentkező megfelel a követelményeknek, akkor nem lehet indokolni az elutasitást, a felvételének tologatását. Ez politikailag védhetetlen, tarthatatlan. A környezettel sem leszünk képesek megértetni, hogy miért nem vesszük fel az illetőt, ha megfelel. Vannak pedagógusok, mások is, akik már régen alkalmasak, érettek a párttagságra, mégis harmadszori, negyedszeri nekirugaszkodásra veszik fel őket. Még mindig él az a szemlélet, hogy az értelmiségit, nem munkást, lehetőleg tartsuk vissza. 2./ A tagfelvételt a jövőben, úgy kell alakitani, hogy a munkaviszonyban lévők pártonbelüli aránya ne csökkenjen. A tagfelvételt az üzemben továbbra is nagyobb mértékben szükséges szorgalmazni. Különösen a legnagyobb üzemekben, kell erre megkülönböztetett figyelmet forditani. Hogyan, fogjuk mi fel ezt a két dolgot? Megint csak hangsúlyoznám, nem általában a felvételi ütem növelésére biztatunk. A párttag létszám Budapesten eléri a dolgozók 14 %-át, ez nem kevés. Az ütemet ott kell emelni, ahol szükséges. Ez viszont a kerületektől, közbeeső pártbizottságoktól alaposabb elemző munkát igényel. Konkrétabban, kell majd megnézni, hogy melyik pártszervezetben hogyan alakul a nyugdijba menők száma, milyenek a lehetőségek stb. Mostanában újra találkozunk egyébként olyan nézettel, hogy "még a jelenlegi taglétszám is magas, úgyis sokan vagyunk, nem baj, ha a tagfelvétel nem nagymérvű, hiszen lassan, elérjük az MD? taglétszámot". Mi az ilyen véleményekkel nem értünk egyet, ezek a nézetek hibásak. Még nagyon messze vagyunk attól, hogy Budapesten elérjük az MDP taglétszámát. A jelenlegi az 1956-os MDP taglétszámnak 68 %-a. hvi