MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-12-15 548. öe. - 1978_VB 548/62

. 27 . egyesítsék és a jóváhagyott rend szerint szervezzék át apparátusaikat* Az átszervezés az új kerületek és tanácsaik létreho­zásával kezdőjón és ezt rövid időn belül kövesse az új kerületi tagozódással összhangban a párt- és tö­meg szervezetek v az állami-adminisztratív szervek át­szervezése* h./ A fővárosi és a kerületi irányító szervek között a hatás­körök és feladatok átrendezését, a munkamegosztás és együttműködés rendszerét úgy kell fejleszteni, hogy: a./ következetesen érvényesüljön az az elv, hogy Budapest egységes egész; ezért a Fővárosi Tanács hatáskörében kell tartani a város egészét, valamint a több kerü­letet együttesen érintő* meghatározd jelentőségű fela­datokat* az elvégzésükhöz szükséges eszközöket és jog­köröket* továbbá a szakszerűen és hatékonyan csak cent­ralizáltan megoldhaté feladatokat és az ehhez szüksé­ges jogköröket és eszközöket* b*/ építve a kerületek megnövekedett erejére és lehetősé­geire* erősítsék önálléságukat, fejlesszék vállalat­irányító, intézmény fenntartó* hatósági. Igazgatási munkájukat. Az eszközök megosztása a fővárosi és a kerületi tanácsok között hiánytalanul kövesse a fela­Cl

Next

/
Thumbnails
Contents