MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-06-01 508. öe. - 1977_VB 508/9

- 7 ­a lehetőségnek, hogy ne nagy áttételen keresztül érvényesüljön a felső pártszervek részéről történő pártirányítás. Véleménye szerint nem az az általános tapasztalat, hogy a kerületi tanácselnök fővárosi hatáskörbe tartozó ember. Az általános tapasztalat inkább az, hogy a kerületi pártbizott­ság bár nem az o hatáskörük, mégis a maguk dolgának tekintik, hogy ki lesz a kerületi tanács elnöke. Ez jogos igény is bizo­nyos határok között. A kerületi pártbizottságok véleményét figyelembe is veszik. Az elhangzott javaslatokkal egyébként egyetért. Somogyi Sándor elvtárs: felveti, ne hozzon a VB olyan határozatot, amelyet nem tud végrehajtani. Meg kell nézni az adta. előadóknál hogyan lehet a felosztást egységesebben kezelni. De attól a KB határozattól nem lehet eltérni, mely szerint nem a BPB, KB felépí­tését kell követni, hanem az alapvető dolog az un. egységes instruk­tori rendszer. A kerületi PB titkárokat kivéve minden munkatárs instruktor, s emellett kaphat bizonyos reszortot. Ezt a döntésnél szemelőtt kell tartani. Azt nem lehet elérni, hogy ezek az előadók pontosan ugyanazt a feladatot végezzék, mint a BPB-nál a KAO. Katona Imre elvtárs: véleménye az, az elhangzott észrevételek erősitették a jelentést, a VB tagjai azzal egyetértettek, j°nak, időszerűnek tartották, ezért javasolja elfogadását azzal, hogy a határozati részt néhány vonatkozásban erősiteni, kiegészíteni kell. Alapvető dolog minden pártszervezet számára - a felső pártszervek számára is - az, hogy a legszélesebb tömegkapcsolat a tanácsokon keresztül realizálható. A tanácsok tevékenysége összefügg a lakos­ság minden rétegének mindennapi életével. Kiemelt fontossági a tanácsi választott szervek, az apparátus munkájának javitása. Ez fontos politikai kérdés. Nem lehet olyan tömegkapcsolat jó, ha rosszul dolgozik a tanács, rossz az ügyintézés és ugyanakkor azt megállapítani, hogy jó a politikai munka. A pártvezetésnek erre a feladatra megkülönböztetett figyelmet kell forditani. Az általános tapasztalat az, hogy az eddigi munkát jónak lehet értékelni. Az elmúlt években fokozott figyelmet forditottak a pártszervezetek a tanácsi munkára, s ez jó alap a továbbfejlesz­tésre. A közvetlen vezetés - a BPB is - a legnagyobb figyelmet a fejlesztésekre forditottak és kevesebbet a tanácsi munka azon területeire, ahol a mindennapos érintkezés van a lakossággal. Felhívja a figyelmet, nagyobb erőfeszítést kell tenni a kerületi, a fpvárosi tanácsnak az ügyintéző munka egyszerűsítésére, a lakossággal való kapcsolat módszerének, stilusának változtatására. Ugyancsak nagyon fontos dolognak tartja a fővárosi szemléletet. Nyomatékosan, aláhúzza azt is, nem lehet elfogadni azt a kádermun­kát, amit tanácsi^területen végeznek, lehetetlen állapotnak itéli meg azt, hogy a fővárosi és kerületi tanácsok vezetése ne tudjon javaslatot tenni az utánpótlásra. Nem szabad kivenni a kezükből a kádermunkát, önállóságot kell biztositanl, perspektívát adni. Ezt a dolgot kritikailag is tovább kell vinni a kerületi tanácsok felé. 9

Next

/
Thumbnails
Contents