MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-05-04 506. öe. - 1977_VB 506/37

- 5 - a kikerülés részleteit a Budapesti Párt-Végrehajtó Bizottság a múlt évben is, és ez évben is már értékelte. Itt csupán megjegyzem, hogy a kikerülés mennyire indokolt volt, azt az élet azóta is bizonyítja, hogy ezzel erősödött a párt, II. Külön szeretnék szólni egyes társadalmi rétegek, csoportok helyzetéről 1./ A nők aránya a következőképpen alakult: - kedvezőnek tartjuk, hogy a tagfelvételnél ós az összes párttagok között is növekedett a nők száma és aránya; - igyanakkor a munkásnők párttagfelvétele közel 10 $-kal kevesebb, mint az előző évben volt, és az összes női párttagok között is csökkent a munkásnők aránya; - a nők között a 30 év alatti korosztály felvétele növeke­dett, az összes női párttagon beiül is javult ezen kor­osztály aránya /3,2 #-ról 9,6 $-ra/; - nagyon pozitívnak tartjuk, hogy a felvételre kerülő és a pártban lévő nődolgozók is magasabb politikai, állami iskolázottsággal bírnak. 2./ A 30 éven aluli korosztály helyzetéről - a Budapesti Párt-Végrehajtó Bizottság célkitűzése, hogy a tagfelvételek során 55-ŐO fo legyen 30 éven aluli; - ugyanakkor több évre visszamenően fokozatosan csokisén a tagfelvételi munkánk során a 30 éven aluliaknak az aránya /a múlt évben 52,3 5& volt/; néhány kerületben pedig még a fővárosi átlag alatt van ez az arány; J*

Next

/
Thumbnails
Contents