MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-01-12 498. öe. - 1977_VB 498/25

- 5 ­- A fejlődés mellett az iskolai testületekben még sok a sze­mélyi probléma, néhány iskolában a vezetés illetve a párt­tagság nem egységes.Ez az adott pártszervezetek gyengeségére, olykor megalkuvására is visszavezethető. Az átlagosnál job­ban érvényesül az egzisztenciális függés, emiatt - főleg személyi kérdésekben - hiányzik a kritikus légkör. Ez gyak­ran válságossá teszi a testületek közösségi életét. 3./ A pártszervezetek évente egy-két alkalommal beszámoltatják az iskolavezetést. A beszámolók tartalmát az állami oktatással foglalkozó határozat részkérdései , a tanévvel kapcsolatos fő feladatok képezik. / Pl. korszerüsités helyzete, világnézeti nevelés a tanórákon stb../ A beszámoltató tevékenység - a kezdeti bátortalanság után ­fokozatosan javult. Konkrét témákat jelölnek meg, előkészitik megvitatását. A beszámolót követően "minősitik" a helyzetet, ebben a vezetés munkáját is. Egyre gyakoribb , hogy a további feladatokat közösen határozzák meg. k,f A z iskolai pártszervezetek munkájának középpontjában a világ­nézeti, ideológiai nevelőmunka áll . A tanuló ifjúság világ­nézeti-politikai nevelése szempontjából lényeges , hogy a peda­gógusoknak egységes álláspontjuk legyen a legfontosabb ideoló­giai kérdésekben. A párttagok ideológiai nevelését is ennek szellemében szervezik meg. A politikai továbbképzés 5 éves oktatási terv alapján folyik az MLEE és különböző pártoktatási tanfolyamokon. A párttagok állami-szakmai továbbképzéseken is részt vesznek, a komplex tanfolyamokat rendkívül hasznosnak tartják. A pedagógusok mind nagyobb száriban kapcsolódnak be a politikai oktatásba, kisebb részük eredményes és aktiv propagandista tevékenységet végez. Legnépszerűbb tanfolyamok körükben azok, amelyek világnézeti, kulturális, valláskritikai kérdésekkel, valamint a hazafiság témájával foglalkoznak. Kedvelt agitációs forma a politikai vitakör, azonban néhány iskolában a politikai továbbképzéssel azonosítják. 2S"

Next

/
Thumbnails
Contents