MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-02-09 500. öe. - 1977_VB 500/65
MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG HATÁROZAT A Budapesti Pártbizottság Végrehajtóbizottsága 1977. február 9-i ülésén megtárgyalta a Budapesti Nagy Sportcsarnok épitésének előkészítésével kapcsolatos feladatokat és az alábbi határozatot hozta: A sportcsarnokot kiemelt fővárosi beruházásként kell kezelni, felépitését folyamatosan segiteni kell a megvalósulás útjába álló akadályok elhárításával. A munkát ugy kell szervezni, hogy az MSZMP Központi Bizottság Titkársága állásfoglalásának megfelelően a sportcsarnok 1980-ig megépüljön. A Budapesti Pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztálya közvetlenül ellenőrizze és segitse azt. Törekedni kell a tervezés és kivitelezés során a célnak megfelelő, de takarékos megoldások alkalmazására, végső soron a beruházási célban meghatározott összegen belüli megvalósításra. A kiviteli tervezés, az import szállitási szerződések további előkészítésére nagy figyelmet kell fordítani. Szükséges a tőkés importból előirányzott berendezések ismételt áttekintése, keresve azoknak hazai, illetve szocialista importból történő beszerzési lehetőségét. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani mind a tervezés, mind a megvalósítás szakaszában a szovjet és magyar szervek közötti együttműködésre. Számunkra kedvező lenne, ha az import acél-szerkezetek teljes szerelését a szovjet fél végezné. Célszerűnek látjuk ennek érdekében az illetékes szovjet szerveknél kezdeményező tárgyalások folytatását. fralaf Budapest,1977. február 23 B/H/26 Készült: 16 pld-ban. A BPVB megbízásából jóváhagyta: ?-«-» / GörnyJL Kálmán / Gs