MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-02-09 500. öe. - 1977_VB 500/60
BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA > TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a Budapesti Nagy Sportcsarnok építésének előkészítéséről 1974-ben a főváros párt- és állami vezetése olyan sportcsarnok felépítését határozta el, mely egyaránt alkalmas minden teremsportág nemzetközi igényű versenyeinek, politikai tömegg^ülésések és tömegkulturális rendezvények megtartására. Állásfoglalás született abban is, hogy e fejlesztési feladatot egy már megépült sportcsarnok figyelembevételével legcélszerűbb megvalósítani. A főváros törekvéseit az illetékes párt -ós kormányszervek megerősítették. Az előkészitő munka arra irányul, hogy a sportcsarnok az V. ötéves tervidőszakban felépüljön. Linnék érdekében: a Főváros Tanácsa kijelölte a sportcsarnok telepítésének helyét /Hungária krt - Kerepesi ut - Népstadion ut által határolt területen/, elkészítette a terület általános rendezési tervrt, a területen lévő épitmények, köztük 68 db lakás szanálását elvégeztette. Kijelölte a fejlesztésben közreműködő szervezeteket. Beruházó: Bp. Testnevelési és Sporthivatal B eruházást bonyoli tó: Építőipari Beruházási Vállalat Generáltervező: Középülettervező Vállalat Generálkivitelező: 31 sz. Állami Épitőipari Vállalat hazai külkereskedelmi bonyolitó: KOMPLEX Vállalat. SZIGORÚAN BIZALMAS ! Budapest, 1977. január 31. Készült: 35"pld. Ikt.sz.: B/VB/3. Lattá: /Gérnyi Kálmán/ &o