MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-11-16 520. öe. - 1977_VB 520/73

2 - el kell érni, hogy a felvett hallgatók között a párttagok aránya növekedjen; - a fizikai munkások és közvetlen termelést irányítók arányát - függetlenül attól, hogy van-e társadalmi funkciójuk ­erőteljesebben kell növelni; - az eddigieknél jobban, következetesebben kell erre az ok­tatási formára irányítani az alapszervezeti párttitkárokat, a közbülső pártszervek /üzemi, intézményi PB-k/ tagjait; - még több alsó és középszintű gazdasági vezetőt kell bevonni; - változatlanul közre kell működni a pedagógusok politikai kép­zésének megoldásában, mindenekelőtt az alsó tagozatos peda­gógusok számát emelve; - szorgalmazni és biztosítani szükséges a tanácsi apparátusok dolgozóinak jelentkezését és felvételét. 2. A hallgatói létszám a kerületi pártmozgalom szükségletének megfelelően alakuljon; figyelembe véve a továbbképzésben részt­vevők arányának növelését, valamint a személyi és technikai lehetőségeket. 3. A pártszervezeteknek minden szinten feladata a káderképzési tervek következetes betartása. A hallgatók kiválasztását az elfogadott irányelvek alapján végezzék; különös tekintettel a Budapesten meghatározott összetétel alakítására, az előkép­zettségre és a társadalmi tevékenységre. h, A kerületi ós kerületi jogú pártbizottságok az általános tagozatot irányító munkájuk során a következőket vegyék figye­1embe: - a PVB-k legalább évenként, a PB-k kétévenként tárgyalják meg a 3 éves tagozaton folyó oktató - nevelőmunka helyzetét, vagy annak valamelyik részterületét. Az alapszervezetek be­számoló taggyűléseiken tűzzék napirendre a hallgatók tanul­mányi munkáját és a végzettek társadalmi tevékenységét; ¥3

Next

/
Thumbnails
Contents