MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-11-02 519. öe. - 1977_VB 519/77

- 3 ­kikerült fiatalok nagyobb része egyszer s mindenkorra "elveszik" a KISZ szervezet számára. 3. A KISZ-épités helyzete a tanintézetekben A középiskolás fiatalok 85 a Á-a a harmadik, negyedik osztályig KISZ-tag lesz, a felsőfokú oktatási intézményekbe pedig a hallgatók 85-90 °/o-a már KISZ-tagként érkezik. A tanintézetekben folyó tagfel­vételi munka hatása ugyanakkor KISZ tagságunk egészére kiterjed, mert évente kb. 10-12.000 tanuló kezd dolgozni, vonul be katonai szolgálat­ra. A középiskolákban a KISZ tagságra történő felkészités alapvető és jól bevált formája a Killián-kör, amely hatékony szervezeti keretet biz­tosit. Az alapszervezeti, vagy iskolai szerveződésű körök résztvevőinek többsége elsőéves hallgató, akik számára ez a forma jó átmenet az úttö­rő mozgalom után. Ugyanakkor a körvezetők egy része kevés mozgalmi ta­pasztalattal és gyakorlattal rendelkezik. Nem sikerült kellő mértékben bevonni a fiatal KISZ- és párttag pedagógusokat, pedagógus alapszerve­zeteket. Munkánk leggyengébb területei a szakmunkástanuló intézetek, ahol a szervezettség alacsony szintje /1976-ban 35,8 fo/ nevelőmunkánk gondjait érzékelteti. Az egyetemeken főiskolákon már kevés fiatal jelentkezik KISZ tagnak, ezek felkészitése megfelelő. 4. Legfontosabb feladataink - A KISZ-épités tervszerűségének fokozása érdekében az alapszer­vezeti vezetőségek, KISZ bizottságok folyamatosan és évente egyszer átfogóan elemezzék a tagfelvételek alakulását. A dolgozói KISZ alapszervezetek készitsenek mozgalmi éves KISZ épitési tervet. - A dolgozói KISZ szervezetefeöenggre nagyobb számában létre kell hozni a Killián-köröket. Az éves felkészitő tanfolyamokon, a vezetőképzésben több módszertani segitséget, útmutatást kell adni a KISZ tagfelvételi munkához. ?*

Next

/
Thumbnails
Contents