MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-11-02 519. öe. - 1977_VB 519/57

3 felvettek között a magasszintii szakmai munkájáért kitüntetést, elisme­rést kapottak száma. - Az I. félévben felvettek többsége, 57.9 ^-a munkás. Ez közel van a fővárosi dolgozókon belüli 60 vUos fizikai munkás arányhoz, mégis alacsonynak tartjuk, hiszen 1976-hoz képest is 7 f«-os a csök­kenés. Az utóbbi években nagyobb gondot fordítunk arra, hogy tudato­sabb nevelő munkával, megbízatásokkal, műveltségük emelésével leg­jobbjaikat alkalmassá tegyük a párttagságra. Ez a munka még mindig nem eléggé hatékony, nem veszik megfelelően figyelembe azokat a munká­sokat, akik évek óta szocialista brigádvezetők, szakszervezeti bizal­miak, tanácstagok /stb/, pedig számuk tízezreket tesz ki. Nehezíti néhány helyen a munkások körében végzett pártépítő tevékenységet, hogy a munkások gondjainak, kéréseinek megoldásában a helyi pártszer­vek erőtlenek, vagy nem lépnek fel kellően és ez nem hozza közelebb a munkásokat a párthoz. Vannak, akik a párttagsággal járó nagyobb felelősség, lekötöttség miatt húzódoznak a tagfelvételi kérésüktől. - A szellemi dolgozók és egyéb foglalkozásúak aránya nőtt, az újonnan felvettek között/42,1 %/. Ez egyrészt annak is következmé­nye, hogy az 1972-es és 1973-as években " félretették" a kéréseket és 1974-es határozat után bátrabban éltek a felvételükkel. Erőtel­jes a tagfelvétel iránti igény a vezetők, műszakiak, közgazdászok, jogászok, pedagógusok körében, gyengébb a tudományos, egészségügyi, kulturális területeken. Erezhető néhány kérelmezőnél egzisztenciá­lis törekvés is, vannak akik a funkciójuk betöltéséhez szükséges politikai alkalmasságot a párttagsággal azonosítják. - A nők aránya az újonnan felvettek között 37 %, megfelelő , 41,4 %-a munkásnő és 45 %-a 30 év alatti fiatal. Zavarják a nők körében végzett pártépítő munkát a nőpolitikái határozat végrehaj­tásában előforduló hiányosságok. A többgyermekes családanyák köré­ben továbbra is kevés a tagfelvétel. - A fiatalok tagfelvételi aránya a fővárosban 48,1 fo, messze elmarad az országos átlagtól. Főként a munkásfiatalok közötti nevelő munka gyenge. Nem fordítanak elég figyelmet a végző egyetemi, főis­<T^

Next

/
Thumbnails
Contents