MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-10-26 518. öe. - 1977_VB 518/27
- 25 Dienes Béla elvtárs; Tisztelt VB. Egyetértek Katona elvtárssal. Két árnyalati különbség van, amiben másképpen fejezném ki magamat. Az egyik ilyen árnyalati különbség a külkapcsolatainkra vonatkozik, ami nélkülözhetetlen. A legfelső vezetőket véleményem szerint nem lenne szabad ennyire terhelni. Például minek kell fogadni a legfelső vezetőnek egy hadügyminisztert, amikor ahhoz jó lenne egy KB osztályvezető is. Nekem az a szokásom, hogy az üzletfeleim között csak azokkal állok szóba, akik egy szinten vannak velem. Igaz és egyetértek azzal, hogy rendkívül jó az alap amin állunk. Olyan környezetet, illetve közvéleményt tudtunk teremteni, hogy ez a mikrokörnyezetben is megállja a helyét. A párton kívüliekkel is, az emberekkel, a munkásokkal lényeges kérdésekben szótértünk. A vállalatnál az a törekvés, hogy legyen mindennek mérőszáma. Min keresztül mérek? A dolgozóink közül nagyon sokan járnak tőkés országokba és ma már sokkal kevesebb a disszidens, holott a kiutazások többsége a párton kivüliekből tevődik össze és tisztességes a magatartásuk. Tehát az alap amin vagyunk az jó. A gazdaság teherbiró képessége eléggé igénybe van véve, amin változtatni kell. Nem vitás, időszerű volt a gazdasági irányitási rendszerben a korábbi séma módositása. A nagy beruházások tekintélyes része vállalati szférán keresztül jutott el a legfelsőbb döntésig. A megitélés azon a szinten történt, ahogyan akkor termeltek. Nem vetettük össze, hogy a nemzetközi piacon mit kapnánk azért a termékért. A KGST árelve világpiaci árelv lett és akkor sem vontuk le a következtetést. Azt csináltuk, hogy a rubelt is dotáltuk. A mikroszféra ezrei nem bizonyultak alkalmasnak a makroszférában. Valójában nem vállalati szinten történnek a döntések. Azok a vállalatok adósodtak el, amelyeket ugy Ítéltünk meg állami szinten, hogy ennek adni kell. Ugyanakkor azok a vállalatok, amelyek a nemzetközi szintet nem birják ki azokat a szabadáras kategóriába soroltuk. Ezek jobban szinten vannak. A nagyvállalatok bérszinvonalat ha megnézzük, ezek ezt tükrözik. Ebben változtatásnak kellene történnie.