MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-10-19 517. öe. - 1977_VB 517/60
- 5 A döntéselőkészités, az előterjesztések megalapozottsága javult. A legtöbb nehézség az érték és a kapacitás tervezés területén jelentkezik. Az épitési kapacitás biztosításának feltételei nem kerülnek az igények és források kimunkálásával és ütemezésével összhangban megtervezésre, ezért a megvalósítás során sokszor mennyiségi és termékszerkezeti problémák mutatkoznak. Az előkészítés, ezen belül a jóváhagyások területén jelentkező problémák mérséklésére az alábbi javaslatokat teszi a Bizottság : 3./ A műszaki előkészítésre és a tervezésre forditott időt nem célszerű lényegesen mérsékelni, de a tervező munkának a rendelkezésre álló idő alatt kiérleltebb, megalapozottabb több változatot tartalmazó terveket kell produkálni. k,/ Az egyeztetésekre és a közbenső jóváhagyásokra forditott időtartamot csökkenteni kell. A Fővárosi Tanácson belül az egyeztetéseket egylépcsőssé kell tenni, a döntési lépcsők számát /Főigazgatóság, Műszaki Kommunális Biz., Vezetői ért., VB./ csökkenteni kell, végrehajtva ezzel a Párt VB. 1975. évi határozatát. 5*/ ugyancsak egylépcsőssé kell tenni a Fővárosi Tanácsnak mint beruházónak a főhatóságokkal és a minisztériumokkal folytatott egyeztetését. 6./ A beruházások előkészítése során az igények és a pénzügyi források kidolgozása mellett az eddiginél lényegesen nagyobb figyelmet kell fordítani a meglévő és a bővitendő tervezői és kivitelezői kapacitások pontos számbavételére, a teljesítőképesség növelésének tervezésére. A tervezésnek műszaki és tapasztalati normatívakon kell alapulnia. Meg kell szűntetni azt a gyakorlatot, hogy a kapacitás tervezés becsléssel történik. A megvalósításban érdekelt legfontosabb vállalatok - a Fővárosi Tanács, a KPM és az ÉVM irányítása és ellenőrzése mellett - emeljék ezirányú tevékenységük szinvonalat. &o