MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-08-10 512. öe. - 1977_VB 512/8
- 6 Littvai István elvtárs ; Köszöni a meghivást. A Telefongyárat sok kérdésben nagy figyelemnél kisérte. A BPVB. 1973-as határozata igen sokat segitett. Cél, hogy a Telefongyár hosszabb távon stabil bázis legyen az egész magyar ipar számára. A minisztérium a gyár jelentésével egyetért. Kiemeli azt a munkamódszert, amivel a ker. PB. és a gyári kommunista kollektiva dolgozott. 1973-ig a gyár sokarcusaga eltakarta a belső problémákat, ez a helyzet 1976 végére megváltozott és a gyár olyan helyzetbe került, mint a többi hiradastechnikai vállalat. Megállni azonban nem lehet, szükséges az útkeresés, hosszutávu vonalvezetés. Ez tiszta és világos, hónapról hónapra tartó harcot igényel. KGM törekvése:199o-ig a termelés megsokszorozódása. Javasolja a BPVB-nek, hogy állásfoglalásában fejezze ki elismerését a kerületi PB-nak, a gyár kollektívájának - a KGM köszönetét is figyelembevéve - az eddig végzett munkáért. Egyetért Gérnyi elvtárssal a határozat megfogalmazását illetően. Molnár Endre elvtárs / összefoglaló / Javasija, hogy a BPVB a jelentést fogadja el, állapitsa meg, hogy a jelentés és a kiegészitő hozzászólások korrekt, megfelelő tájékoztatással szolgáltak a Telefongyár munkájáról, a BPVB. 1973-es határozatának végrehajtásáról. Javasolja, hogy Gérnyi elvtárs által mondottakat elfogadva, készüljön egy átdolgozott és kibővitett határozati javaslat /: GPO késziti:/. Javasolja, hogy a BPVB fejezze ki elismerését a vá^llalat gazdaságiés pártvezetésének, a kerületi PB. vezetésének az eredményes munkáért, amit a határozat végrehajtásáért kifejtett, és amelynek alapján s'ökeres változás következett. Köszönje meg a BPVB. a KGM-nek és Littvai elvtársnak a folyamatos, hatékony támogatást. Részletezve a határozati javaslatot : Azon túlmenően, ami a jelentés V. pontjában szerepel, valamint a GPO által összeállított határozat-tervezetén tul, - szerepeljen a határozatban a következő: - hivjuk fel a figyelmet, hogy az V. ötéves tervi feladatok végrehajtásához /: különös tekintettel a tőkés exportra:/, a műszaki, technológiai és szervezési korszerüsitéshez, rekonstrukcióhoz további tervszerű, következetes munka szükséges; - a közép- és hosszabbtávú feladatok megvalósítása; a műszaki, gazdasági, szervezési, piac-problémák komplex kidolgozása és a magyar hiradastechnikai, elektrotechnikai ipar összhangja; - felhivás a vállalat fejlesztési, műszaki, káderkapacitásának bővítésére; - eredmények elismerése mellett - mely kifejezésre jut a kiemelkedésben, a hiradastechnikai iparhoz történő felzárkózásban - figyelemfelhívás a további feladatokra, melyeknek megoldása tervszerű, szervezett, korszerű vezetői, irányitói munkát igényel. 2