MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-04-23 480. öe. - 1976_VB 480/7

- 5 ­Az összevonásokkal elvileg egyetért. Szükségesnek tartja a főváros és az OTP fokozott segitségét. Kiemeli azt, a szövetkezeti demokrácia helyes értelmezés igen fontos, de az általános társadalmi érdekekkel szembe nem kerülhet a szövetkezeti demokrácia. Javasolja, fogadja el a VB a jelentést az elhangzott meg­jegyzésekkel, Mészáros elvtárs által tett javaslatokkal.^ Az elhangzottak figyelembe vé„elével kéri a VB a Szövetség vezetőit, a pártszervezeteket, hogy mindent tegyenek meg a tervben szereplő feladatok végrehajtása érdekében, dinamikusabban próbálják fejleszteni a szövetkezetek a rájuk váró hármas feladat megoldására: lakásépítés, kar­bantartás, járulékos épitkezesek. A VB a jelentést, az elhangzott észrevételekkel és javas­latokkal elfogadja. 2./ Kelemen i<ajos elvtárs: kiegészítésében elmondja, hogy az előterjesztést széleskörű kontroll alá vették, sokoldalú tárgyalást folytattak az illetékes állami, párt és társa­dalmi szervekkel. Jelentősnek tartja azt, hogy az első olyan ötéves terv, hogy meg tudják mondnai mi várható a lakáskérdésben és ennek társadalmi jelentősége igen nagy. Elmondja továbbá, hogy a jelenvés megfelelő számitásokon alapszik. Tervezik 57 ezer tanácsi lakás,épitését, lo-12 ezer lakáscserét bonyolitanak le, számolnak 3 ezer OTP telepszerű lakással, k ezer természetes üresedéssel is, u^y látják, hogy 74-76 ezer lakással lehet majd gazdálkodni. Rámutat arra, hogy az OTP-vel a szerződést még nem írták alá, de megfelelően alő van készitve. A tanácsüléssel egyidőben elkészül a Fővárosi Tanács uta­sítása az irányelvek végrehajtására. A kerületi apparátu­sokra, társadalmi bizottságokra nagy feladat hárul majd az irányelvek végrehajtásakor és ehhez kérik a párt és társa­dalmi szervek segitségét. Kéri, hogy a témáról a tanácsülésig a sajtót ne tájékoztassák. Kérdések: Dienes 3éla elvtárs: nem ért egyet a 3. oldalon a "saját beruházás" megfogalmazásával. Kurucz e1vtárs: a lo. oldalon a lakáscserékkel kapcsolatban mit tesznek. Katona Imre Elvtárs: nem merült-e fel olyan terv, hogy a tudatos munkaerő irányítás érdekében egyeztessék az érin­tett vállalatokkal az érdeket. Mennyi az üres lakás Buda­pesten? V

Next

/
Thumbnails
Contents