MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976
1976-12-14 497. öe. - 1976_VB 497/29
- 4 1972-tö'l 1976. augusztus 31^-ig 94 oktató került el - főleg áthelyezéssel - Egy éteriünkről., A jelenleg megfigyelhető kádermozgás nagy része azonban konfraszelekciős jellegű. A fluktuáció főleg a fiatal oktatók körében növekedett; tapasztalataink szerint az egyetemet elsősorban a tehetséges, jó szakemberek hagyják el. A bérarány-különbségek, a határozott időhöz kötött alkalmazás, az egyetem szociális lehetőségeinek korlátozottsága nem vonzóak a 3-3 éve végzett tehetséges fiatalok számára. Az a helyes elv, hogy oktatóink közül mind többen rendelkezzenek 2-3 éves gyakorlati tapasztalattal, ilyen körülmények között nem realizálható. A személyi feltételek tekintetében változatlanul gondot okoz, hogy a feladatok megfelelő ellátásához az oktatói létszám egyenetlenül alakult; igjr pl. a Jogi Karon az ellátandó feladatokhoz kevés, más egységekben - pl, néhány hagyományos bölcsészkari tanszéken - sok oktató működik. Komoly nehézséget okoz az a körőlmény is, hogy jelenleg az oktatói utánpótlásnak szinte egyetlen útja a központi tudományos ösztöndíjas gyakornoki rendszer. 3. Az oktató- nevelŐ_ é& tudományos munka tárgyi -anyag.! fejvétele! Legfőbb gondunk, hog^ T karaink és intézményeink többnyire elavultleromlott épületekben helyezkednek el. Az 55 saját és 13 bérelt épület nem elégiti ki, sem a szakképzés és a nevelés szükséges elemi igényeit, sem a kutatás korszerű szinvonalon való ellátását. Még mindig vannak idegen intézmények által elfoglalt kari és kollégiumi területek is. A felszabadulás óta mindössze 2 uj létesítményt kaptunk; a sok technikai problémát okozó Budaorsi uti kollégiumot, amelynek bővitése jelenleg is folyik és a kisajátított BEAC pálya helyébe felépült uj sporttelepet, A régi épületek egy része élet és balesetveszélyes s hove tovább a legkisebb mértékű fejlesztésnek is gátjává válnak. A TTK műszerparkja elavult, a műszerek előírásoknak megfelelő elhelyezése alig lehetséges, a laboratóriumok felszereltsége sem felel meg a korszerű követelményeknek. Súlyos gondjaink megoldásában nem hozott érdemleges javulást az sem, hogy az OM az elmúlt és a folyó naptári évben az eddigi felujitási keretek kétszeresét folyósította számunkra. A felujitások folyamatossága az eddiginél nagyobb tervszerűséget igényelne. Epületeink karbantartására nem elegendő a költségvetésben biztosított évi kb. 7 millió forint. A 13-14 órát üzemelő épületeinkben naponta több mint 10 ezer ember fordul meg. Az épületek napi üzemeltetése nagy nehézségekbe ütközik, mivel az épületek őrzési, műszaki és takarítási ellátása, a kívánalmaknak megfelelő rendészet megoldatlané Az OM-töl sem az üzemeltetési költségekre /fűtés, világítás, közműdíjak, stb./ az ; .-emelkedések költségkihatásával arányban álló fedezetet sem az oktatás közvetlen dologi kiadásaihoz szükséges kiegészítést nem kaptuk meg. 19