MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976
1976-11-17 495. öe. - 1976_VB 495/104
12 - Tömegkapcsolataink erősítésére, szélesítésére jobban használjuk fel a tömegszervezeteket, a tömegmozgalmakat, a társadalmi és állami szerveket. Javítani kell az ott dolgozó párttagokkal való foglalkozást. A "kommunista csoportok" megszűnése, vagy ahol még működnek féladatuk korlátozása nem jelentheti azt, hogy magukra hgyjuk az ottani párttagokat. Időnként helyes okét összehívni, munkájukat értékelni és ujabb feladatokkal ellátni. Tovább kell fejleszteni a párt és tömegszervezetek, állami szervek közötti munkamegosztást is. A jövőben hozott határozataink világosabban fogalmazzák meg az ilyen feladatokat. Hatékonyabban használjuk fel a tönegszervezetek, mozgalmak, a társadalmi és állami szervek tapasztalatait, jobban figyeljünk jelzéseikre, javaslataikra. - Határozottabban, következetesebben lépjünk fel a párt munkájában fellelhető bürokratikus elemek ellen. Az indokolatlan jelentések, statisztikák, szükségtelen értekezletek, a túlzott szabályozottság ártanak a pártmunka mozgalmi jellegének, ezeket fel kell számolni. 5./ A függetlenített apparátusnak is tovább kell javítani munkantitusát, munkamódszerét . - Dendszeresebbé kell tenni fontos kérdésekben az egységes eligazítást a közös vitát. Ezek a közös feladatmeghatározások is csökkentsék az osztályok túlzott "reszortosodásából" fakadó ismereti, tájékozottsági hiányosságokat. - Az osztályok önállóan de nem függetlenül dolgoznak egymástól, ezért ^okozni kell az osztályok munkájának, munkaf elfogásának összehango lásá t, egyeztetését, koordinálását. /Cí