MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-11-03 494. öe. - 1976_VB 494/19

- 18 ­Tudom, hogy általában gond van a szolgáltatással. Néhány szót a kocsihasználatról. Nekünk olyan szolgáltatás nem kell, amely nem bennünket szolgál, hanem azt akarja, hogy mi szolgáljuk. Ne azt mondják pl. a sofőröknek, hogy mi vagyunk a főnökötök nem a kerülethez tartoztok stb. Akkor nekünk nem kell a sofőr a garázstól, de még a kocsi sem. A mi embereink legrosszabbul vannak fizetwe, és a kerület nem adhat nekik semmit. De pl. 7 év alatt kettőnek adtunk lakást, s amikor megkapta, akkor elmegy tőlünk. Szabó Piroska: A körzetek helyzete az utóbbi időben csak nehezedett, mert megszerveződtek a körzeti népfront csoportok. Ezek a pártszervezetek köré tömörülnek, ott vannak a körzetekben. Ennélfogva több takaritás, fűtés stb. adódik ami többe kerül. A Népfront erre pénzt nem ad, de valahogy mégis rendezni kellene ezeket az uj problémákat amelyek a körzetekre hárulnak. Kozári elvtárs; Ebben az évben jobb helyzetben vagyunk a jövő évi tervezéseknél, mert az év során elkészitettük a párt vagyonleltárát és ehhez tudtuk igazitani költségvetésünket, tehár realitása nagyobb, mint az előző években volt. A szó igazi értelmében tagdijat mi nem tervezünk, s még soha nem fordult elő, hogy ne teljesítettük volna tul. Valami csökkenés lesz, de az év végéig megtérül. Mi nem mindenáron akarjuk telj esiteni a tervet, ez a 10 % is csak informátiv adat. Azt el tudom képzelni, hogy a tulteljesités mértéke kisebb lesz mint tavaly volt. A nagyobb mértékű bevételek mellett mintegy 7 %-os növekedést lehet tervezni a kiadásoknál. A rovatokat mi nem kezeljük mereven, nem vagyunk bürokraták, s ha a budapesti elvtársak valamit kértek, mindig teljesitettük. A következő évi költségvetést körültekintően állitottuk össze: filléreskedni nem kell, ne ott takarékoskodjunk, pl. tatarozásnál, fenntartásnál, ahol később többe fog kerülni. A körzeti pártszervezeteket mi kiemelten kezeljük. Gyorsabban is fejlődnek, mint a vidékiek, s most nekünk egy kicsit többet kell vidékre adni. Kurucz elvtársnak: ha valaminek az ára felmegy, az csökkenti a vásárlási lehetőségeinket, a költségeket m i nem nem emeljük meg, ezzel takarékosabb gazdálkodásra akarjuk serkenteni az elvtársakat. Két területen: a közlekedés, és a papirfelhasználás területén hallatlanul nagy a pocsékolás. Amit Kurucz elvtárs a garázsról mondott azt meg fogom nézni. A kollektiv szerződés kimondja, hogy a sofőröknek havi 200 órát lehet dolgozni - ezt nekünk is be kell tartani. Ji

Next

/
Thumbnails
Contents