MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-01-30 474. öe. - 1976_VB 474/77

- r > ­elemévé vált. Ennek eredményeként növekedett a tisztségviselők politikai iskolázottsága. A BPB az alapszervezeti tisztségviselők,ezen belül elsősorban a termelésben közvetlenül részt vevők képzésére, felkészítésére több lehetőséget biztosított. Ennek eredményeként a politikai is­kolát nem végzettek aránya csökken. E téren a változás annál in­kább is kedvező, mert a csökkenés a tisztségviselők szociális ösz­szetételének javulása mellett következett be. A vezetőségválasztá­sok során jelentős számban kerültek új vezetőségi tagok, fizikai dolgozók a vezetőségekbe. Ez a tény, valamint a kádermunka terv­szerűségének javulása, megnövelte az igényeket a pártiskolai kép­zés iránt. A jelenlegi lehetőségek ezt még nem elégítik ki. A be­iskolázási létszámkeret alacsony, az iskolák tematikája tartalmá­ban kevésbé ad módszertani segítséget. Az Oktatási Igazgatóságon szervezett káderképző tanfolyamok tapasz­talatai kedvezőek. Ezek a tanfolyamok részben már gyakorlati isme­reteket is adnak a pártmunka végzéséhez. A káderképzés egyéb for­máin /MLEE, 1 éves, 5 hónapos pártiskolák/ is erősödik ez a törek­vés, melyre reális igény van. A tömegpolitikai munka irányítása és végzése megfelelően fejlődött. Rendszeressé váltak az évente 2-3 alkalommal szervezett dolgozókat foglalkoztató és kérdéseikre választ adó pártnapok. Gyakoriak a csoportos beszélgetések. A pártszervezetek ^0 %-ában működő poli­tikai vitakörök időszerű témákat tárgyalnak, a vitavezetőket, akti­vistákat felkészítik. A pártvezetőségek ismerik a párttagság hangu­latát, véleményét, problémáit. Az 5 éves oktatáspolitikai terv ér­vényesülése 80 %-ában megtörtént. A helyenként még meglévő reszort­szemlélet akadályozza az egységes munka végzését. II. A kerületi pártbizottságok alapszervezeteket irányító tevékenység e a Pol. Biz, határozata óta egységesebb, szervezettebb, konkrétabb. L munka során sikerült erősíteni az alapszervezetek önállóságát, javítani a tájékoztatást, a helyi feladatok kialakításához a segít­ségnyújtást, a helyszíni ellenőrző tevékenységet. Az irányító munká­ban a testületi irányítás a meghatározó. Az egyes kerületek irá­^

Next

/
Thumbnails
Contents