MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-09-22 491. öe. - 1976_VB 491/97

- 7 ­Ugyanakkor a tapasztalatok szerint nem került ki valamennyi párttagnak alkalmatlan személy, mert a pártszervezetek egy része nem elég igényes a követelmények támasztásában, a teljesítés számonkérésében. Több alapszervezetben a határo­zatok hiányos végrehajtását éppen az okozza, hogy vannak olyanok, akik egyáltalán nem tevékenykednek, ennek ellenére kilépés, törlés évek óta nem volt náluk. Az öntisztulást folyamatossá kell tenni. A tagkönyvcsere során, vagy a közvetlenül azt megelőző időszakban sok" akkut ügy" került lezárásra. Ezek nagy része olyan volt, akiket többször is figyelmeztettek, de a határozott döntés, felelősségrevonás helyett indokolatlan türelmet tanúsítottak velük szemben, így a párt soraiban maradva passziv, hanyag magatartásukkal rossz példát mutattak. Számarányuknál is jobban ártottak a párt tekintélyének azáltal, hogy környezetükben sokan rajtuk keresztül Ítélték meg a pártszervezetet, sőt gyakran az egész pártot. b./A párttagok neveléséért, ideológiai, politikai íssnarereik fejlesztéséért többet kell tenni. A tapasztalatok azt bizonyít­ják, hogy elsősorban azoknak a kapcsolata szakad meg a párttal, akiknek hiányosak a politikai ismeretei, nr>m értik kellően &z összefüggéseket, a célokat, nem képesek szembenézni a környe­zetükben vagy egyéni életükben előforduló problémákkal, nehéz­ségekkel. Nem hanyagolható el az elvtársi kapcsolatok erősí­tése, elmélyitése, az egyéni problémák megoldásának segítése, az emberi hibákra időben törtémő figyelmeztetés sem. c./A kikerültek nagyobb részt csak formális, vagy semmiféle párt­megbizatást nem kaptak. Sokuknak tevékenységét a pártszervezet már hosszabb ideje nem kérte komolyan számon, egyesek ezért feleslegesnek érezték magukat. Még olyan esetek is előfordultak, hogy az egyéni beszélgetésen derült ki a többhónapos tagdíj­lemaradás. A pártélet normáinak megfelelően minden munkára képes párttagnak biztosítani kell a konkrét pártmegbizatást,amelyet ./. av

Next

/
Thumbnails
Contents