MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-07-28 487. öe. - 1976_VB 487/7

- 2 ­i test könnyítette, hogy az egyéni beszélgetéseken nagyon sok­rétű vélemény, javaslat hangzott el; gazdag tapasztalatok áll­nak rendelkezésre. Ugyanakkor több alapszervezetben éppen ez okozott problémát, nehezen tudták a lényeget megragadni. A XI. kongresszus és a Központi Bizottság 1975. október 23-i határozatából indultak ki. Megállapították, hogy a párttagság egyetért a XI. kongresszus határozataival, az V. ötéves terv célkitűzéseivel. A feladatok végrehajtását kielégítőnek tart­ják, azonban több területen nagyobb következetességet igényel­nek a megvalósításban. A beszámolók részletesebben foglalkoz­tak az alapszervezetek működési területének helyzetével és a helyi tennivalókkal. Sokoldalúan tárgyalták a termelés, ügyin­tézés jobb megszervezésének; a munkafeltételek javitásának; a munkahelyi demokrácia fejlesztésének; a szocialista munka­verseny mozgalom erősítésének feltételeit. Pedagógus területen az oktató, nevelőmunka,anyagi, erkölcsi megbecsülésük, az úttö­rőmozgalom erősítése, a KI Sz munka segítésének kérdései kerül­tek kiemelésre. Mindezekben elemezték a párttagok feladatait, a kommunisták példamutató helytállását. Hangsúlyozták, hogy az egyéni beszélgetések elősegítették a párttagság eszmei, politikai és különösen a cselekvési egysé­gének erősödését. A tagkönyvcsere időszakában tovább javult a párttagok aktivitása, munkakészsége, nőtt a párt tekintélye. Egymás elképzeléseinek, véleményének, terveinek, egyéni gond­jainak jobb megismerésén keresztül a párttagok emberileg is közelebb kerültek egymáshoz. Szó esett valamennyi taggyűlésen a pártmegbizatásokról, ezt a párttagság előtt álló követelmények szerint elemezték. Sok alapszervezetben a korábbi időszakban adott és az egyéni be­szélgetések alkalmával tovább bővített pártmegbizatásokat meg­erősítették. Az alapszervezetek jelentős részében - az előre­lépés ellenére - nem sikerült a pártmegbizatások kérdését min­denkire kiterjedően, átfogóan rendezni. E helyeken a további feladatokat a beszámolókban rögzítik.

Next

/
Thumbnails
Contents