MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-01-03 444. öe. - 1975_VB 444/75
- 59 3./ A pártélet szervezeti fejlődése. a./ A budapesti pártszervezetek taglétszáma az elmúlt négy év alatt 10 százalékkal emelkedett, jelenleg 199.651 fő. A munkás párttagok száma 1966-1970 között csökkent, a X. kongresszus óta 4.318 fővel emelkedett. A párt szociális összetételében biztositottuk a munkás jelleg erősödését. A fizikai dolgozók aránya 29,4 százalék, a nyugdíjas munkásokkal együtt 38 százalék. A fővárosi párttagság 71 $-ának eredeti foglalkozása: munkás és paraszt. A szellemi dolgozók száma a pártban 5.894 fővel /7 százalékkal/ nőtt, arányuk azonban a korábbi 49,6 százalékról 48 százalékra csökkent. A csökkenés oka mindkét esetben a nyugdijasok számának 30 százalékos emelkedése. Örvendetes, hogy a nők aránya emelkedett. A fiataloké lényegesen nem változott. A budapesti pártszervezetekben 5.695 Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett elvtárs dolgozik. A munkásmozgalom régi harcosai, ma a pártszervezetek megbecsült tagjai. Munkahelyükön és lakóterületükön a politikai munkában jelentős szerepet vállalnak. b./ Budapesten - négy év alatt 32.404 párttagot vettünk fel. Az 1970-es budapesti pártértekezlet megállapította, hogy a pártban a fizikai dolgozók száma és aránya nem növekedett a kivánt mértékben. A tagfelvétel követelményeit a párt minőségi összetételének javításában, a munkások és fiatalok körében végzett nevelő munka javításában határozta meg. A kedvezőtlen tendenciákat elsősorban politikai eszközökkel igyekeztünk megváltoztatni. Az újonnan felvett párttagok között több volt ugyan a fizikai dolgozó, de ez alapvető változást nem eredményezhetett. A X. kongresszusnak a párt összetételére és növekedés ütemére vonatkozó célkitűzéseit 1972-ig nem tudtuk minden tekintetben elérni. A Politikai Bizottság 1972. novemberi határozata után megnövekedtek a követelmények, de javult a politikai előkészítés, a tervszerűség, a kiválogatás. A párttagság ¥5"