MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-12-19 471. öe. - 1975_VB 471/36
KISZ-szervezeteinek munkáját több mint 2000 tanár és szakoktató közvetlenül segiti pártösszekötő-tanári és más megbizatás ellátásával hozzávetőlegesen ugyanannyian alkalmilag. A Pedagógusok Szakszervezetében választott tisztségviselőként mintegy :000 pedagógus véges társadalmi munkát. Az iskolának természetes életeleme a társadalmi közélet. A politikai évfordulók megünneplésére való felkészülés> az úttörő és KISZ-programok, akciók aktív támogatása, vagy éppen irányítása, a különböző vetélkedők előkészítése a pedagógusoknak szinte mindegyikét érinti valamilyen mértékben. Az 197?.. évi oktatáspolitikai határozat megvitatása, a belőle fakadó helyi tennivalók kimunkálása és megszervezése, r XI. Kongresszus főbb gondolatköreinek eddigi tanulmányozása, a pártnapok és egyéb politikai rendezvények információinak a gyakorlati pedagógiai munkában való hasznosítása a pedagógusok politikai meggyőződése formálásának és munkájuk tartalmi befolyásolásának megannyi eszköze. Az iskolai élet demokratizmusának fokozatos kibontakoztatása is politikai fejlődésüket segítette elő. Ez nem csupán állampolgári közérzetük javulása szempontjából fontos, hanem azért is, mert a nevelőmunka demokratizmusa nem fejlődhet egészségesen a pedagógusok munkahelyi közérzetének javulása nélkül. Segítette az előrehaladást az igazgatók határozott időre szóló kinevezése, az iskolai mozgalmi szervek bevonása a döntések előkészítésébe, s javaslatok megbeszélése a nevelőtestületi fórumokon, az uj vezetői kinevezések nyilvános indoklása is. Mégsem elég gyors és egyenletes a demokratizmus erősödése. A testületek ma még eléggé tartózkodóak akkor, amikor véleményt kell nyilvánitaniok. A pedagógusok egy része vonakodik attól, hogy a közösségi felelősségben és jogokban osztozzék. A pártszervezetek és a szakszervezeti bizottságok már sokkai határozottabban fejezik ki a nevelőtestületi kollektívák álláspontját. Viszonylag kevés idő telt el az iskolavezetők önállóságának, hatáskörének jelentős megnövekedése óta. A pedagógusok egyes körei még nem látják be ma sem, hogy a vezetők megnövekedett jogköre és önállósága nem jelent számukra hátrányt, ahogyan többen fogalmazták "kiszolgáltatottságot" a vezetővel szemben. Ez hátráltatja aktivitásuk kibontakor zását, • Az igazgatók nagyfokú leterhelése pedig sok helyütt akadályozza a nevelőtestületi közösségek erőteljesebb alakítását. 3C