MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-09-26 463. öe. - 1975_VB 463/76

-3­Véleményiink szerint Katona elvtárs politikai elköte­lezettségéhez valóban nem fér kétség, de befolyásolhatónak bizonyult, s ezért - olykor talán belső meggyőződése elle­nére is - kommunistához nem méltó módszereket és vezetői stílust alkalmazott, amit most sem tud önkritikusan belátni. 2./ Gyűjtő Balázsné SZB titkár beadványában szemé­lyes igazságtételt kér. Sérelmesnek tartja, hogy a vizsgálat során munkájára és magatartására vonatkozó kérdéseket egyál­talán föltettek a meghallgatottaknak. Beadványa nem cáfol semmit, - lényegében életrajzát tartalmazza. - Egy megállapí­tásában - hogy tudhiülik a határozat "általánosságban mozgó megállapítások" - alapjában marasztalja el voltaképpen igaza van. Bármennyire is nehezen bizonyithatók azok a vádak, ame­lyek alapján a vizsgálat megindult, néhány fontos kérdésben van alap tevékenységének megítélésére. Az üdülési beutalók, prémiumok elosztásában és a bérpolitikában kétségtelen, hogy a személyes összefonódások érvényesültek, és a döntések sok esetben antidemokratikusan születtek. /Kétségtelen pl az is, hogy kölcsönös lekötelezettség magyarázza kapcsolatát a kórház volt szakácsnőjével, akinek jövedelmét egy év alatt csaknem kétszeresére növelték, majd ugyan ennek az asszonynak a laká­sába Gyüjtőné bejelentette a fiát./ Nem bizonyítható, de igen sok nyilatkozat /és a kerületi PB­hez eljuttatott fényképek/ valószínűvé teszik, hogy olyan közös dorbézolásokat szerveztek amelyekhez a kórházi konyha ingyen szállította készítményeit. Gyűjtő Balázsné magatartása a vele folytatott beszélgetések során, ahogy ezt a jegyzőkönyvek is mutatják, igen ellent­mondásos. Hol kijelenti, hogy teljesen egyetért a határozat­tal, hol tiltakozik, majd elnpzést kér pártszerütlenségéért, ugyanakkor többen állítják, hogy az utolsó hetekben gyors rehabilitációjáról tájékoztatta a dolgozókat. 3./ Gyűjtő Balázs főelőadó ugyancsak igazságtételt kér, a személyét és családját érintő bírálatok miatt. ±c

Next

/
Thumbnails
Contents