MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-08-29 461. öe. - 1975_VB 461/46

itt, ayolitónak, kivitelezőnek, irányitónak és helyi szervnek egya­ránt nagyon fontos feladata lesz, hogy az V. ötéves tervben arra törekedjék, hogy ezek a műszaki-gazdasági normativák be­tarthatok legyenek, ne változzanak. Ha azonban változnak, ebben az esetben a naturális mutatók fognak a tervhez képest elmoz­dulni. Ami tehát determinálja a tervet, az a rendelkezésünkre álló 62-6J milliárd forint, ez fix, amit ebből meg lehet va­lósitani, a naturális mutatók esetleg változnak. Ennek tudatá­ban alkalmaztunk a tervjavaslatban a naturális mutatóknál alsó és felső határt. A felső határok a pillanatnyilag rendelkezé­sünkre álló költségnormativák alapján kiszámított naturális mutatókat jelentik. Magyarul ez azt jelenti, hogy ha nem vál­toznak ezek a költségnormativák, akkor a megadott intervallu­mok felső határa lesz teljesíthető a naturaliákban, ha változ­nak, akkor az elmozdulás mértéke az alsó határok felé uendál­hat, legrosszabb esetoen az alsó határok valósulnak meg. Min­denképp az a fontos, amit Szépvölgyi elvtárs hangoztatott a bevezetőben, hogy a döntő a forint, ami esetleg mág növeked­het, ha sajác erőből, a vállalatok hozzájárulásaiból a terve­zettnél esetleg valamivel több pénz állna rendelkezésünkre. Ez a döntő, a naturális mutatók pedig az árak alakulásától füg­gően elmozdulhatnak. A másik problémakör, amellyel foglalkozni szeretnék, a tervjavaslat összeállításához kapcsolódó munkaerőszámitások néhány lényegesebb eredménye. Pillanatnyilag a demográfiai prognózisok és ezen belül a munkaerőszámitások alapján ugy tűnik, hogy 1980-ra,,tehát az V. ötéves terv végére a fővá­rosban összesen rendelkezésre álló munkaerő 6000 fővel lesz 4£

Next

/
Thumbnails
Contents