MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-03-29 424. öe. - 1974_VB 424/12
- 3 A Párt-Végrehajtóbizottság közvetlenebbül vesz részt az alapszervezetek irányításában, munkájuk színvonalának emelésében. Sok lehetőséget adnak erre a munkatervi beszámoltatások. Az 1973-évben különböző témakörökben hét, főként munkások között dolgozö pártszervezet került a végrehajtóbizottság elé, köztük a SZIM Esztergagépgyár pártbizottsága is számot adott az alapszervezeteket irányitó munkájárók. A beszámoló taggyűlések előtt a végrehajtóbizottság kollektíván vitatta meg minden csúcsszerv, s több fontos alapszervezet tevékenységének éves tapasztalatait, s adott számukra feladatokatokat. Kerületünknek összesen 120 önálló, illetve decentralizált alapszervezet ilyen értelmű megítélésére került sor. Minden tag-* gyűlésen biztosítottuk a munka nyilvános értékelését. A vezetőségek, a párttagság e módszert általában kedvezően fogadta. Problémák adódnak azokon a helyeken, ahol a demokratikus centralizmust nem értelmezik megfelelően, a párttagság informálása hiányos, vagy ahol a pártszervezet nem egységes. Ebből adódóan előfordult, hogy a kerületi értékelést a párttagság egy része fenntartásokkal fogadta. A mi feladatunk, hogy pontosítsuk az értékeléseket, javítsuk az elvi feladatmeghatározást, A kerület párttestületeinek és tagjainak?-tájékoztatása, alapszervezeti élethez kapcsolása tervszerűbb és szervezettebb lett. A pártbizottság tagjai rendszeresen részt vesznek az alapszervezetek rendezvényein, a taggyűléseken, vezetőségi üléseken. Pártnapokat, csoportos és egyéni beszélgetéseket tartanak. Találkoznak, konzultálnak vezetőkkel, esetenként csoportos titkári értekezleteken vitát vezetnek. Munkabizottsági formában vizsgálatokon vesznek részt, tájékozókat hallgatnak. Eredménynek értékeljük, hogy az elmúlt félévben az alapszervezetek 59 $-ában voltak kint választott tisztségviselők. A kerületi pártbizottság tagjai kivétel nélkül lelkesen vesznek részt e munkában. A PVB tagfelvételi és fegyelmi jogkörének érvényesítése során igen hasznos tapasztalatok birtokába jut. Közvetlenül megismerhetők a feladatok értelmezésével öswzefüggő nézetek, a párt... Ál ..__