MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-02-15 420. öe. - 1974_VB 420/45
3 Végrehajtottuk a fizikai dolgozók arányára vonatkozó követelményt, 1973-ban 4519 fizikai dolgozó lett párttag, az összes uj párttag 78,9 %~a. A rizikai dolgozók 73,.'"? %-& a szakmunkás. A felvehető munkások 83,7 #-át vettük fel párttagnak. A fizikai dolgozók nagyobbarányu felvétele eredményezte elsősorban, hogy a párttagság egészében a munkások arányának évek óta tartó csökkenése megállt, sőt némileg nőtt: az 1073. júniusi állapot szerint 28,f> % - 28,9 #-ra. Csökkent az uj párttagok között a nők és a középiskolai, illetve annál magasabb iskolai végzettségűek aránya. A pártból kikerültek száma /2.sz. melléklet/ valamelyest nőtt, de nagyrészt továbbra is a munkásokat érintette. 3./ A pártszervek tagfelv ételi gyakorlata - a határozat politikai követelményei és a szabályozás kényszeritő hatására - jelentősen fejlődött. A korábban jelentősen érvényesülő spontaneitás helyett tudatosabb tagfelvételi politika kezd érvényesülni. Ebben a legjelentősebb tényező az, hogy a pártszervezetek nemcsak a "maguktól" jövőK közül választják ki az alkalmasakat, hanem az alkalmassá válható munkásokkal céltudatosan foglalkoznak és a pártépi test személyre szóló tervezés alapján, rugalmasan végzik. E tevékenység és eredményessége nem elszakitható a KB. 1972. novemberi határozata és az intézkedések kedvező politikai hatásától, amelyek az osztályszemléletct és a párt iránti személyes felelősségérzetet a pártszervekben fokozták. A nagy- és középüzemekben értették meg viszonylag leggyorsabban a határozat jelentőségét. Hozzájárult ehhez az, hogy az irányi tó pártszervek az itt működő alapszervezetek munkáját fokozottan segitették. Alkotóan, eredményesen foglalkoznak helyi feladataikicai. Az intézményekben, hivatalokban - különösen az alkalmazotti rétegekbon - a párttagság nagyrésze "általában"