MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-02-15 420. öe. - 1974_VB 420/32
h fogadja el a határozat politikai céljait, de a konkrét végrehajtás főleg az adminisztratív eszközök igénybevételével folyik. A kezdeti bizonytalanság, a munkásarány megtartásának biztosítására való törekvés, mechanikus merevség következtében a szellemi dolgozók párttagságra való előkészítése egyes területeken leállt. A beszámoló taggyűléseken pld. ilyen pártszervezetek egy részében "tapintatból" nem is érintették e témát. Javult a felvételi követelmények érvényesítése, de az általánosnak mondható magasabb mércére törekvés még sok bizonytalankodást és végletet is tartalmaz, különösen a differenciálás a "kézzel fogható" társadalmi megbízatások kérdéseiben. A munkások aránya igen kedvező, ugyanakkor a felvehetőnél közel 900 fővel kevesebb munkás lett párttag. E ténynek sokoldalú oka van: a./ Budapesten - a követelmények megtartásával - a munkások irányába ható, mindenoldalú tartós tevékenység jelenlegi szakaszában ennél lényegesen több felvétel irreális lett volna. 5'i00 munkást még abban az évben sem vettünk fel /1971./, amikor a számszerüség hajszolásával próbáltuk a felvételekben a munkások arányát javítani. b./ A KB. és a Politikai Bizottság határozatának megértetése időt igényelt, az abból adódó konkrét feladatok az I. félévben megtorpanást, bizonytalanságot, idegességet váltottak ki. A kiegyensúlyozott, megtervezett pártépitő tevékenység az év második felétől bontakozott ki. Ehhez szükség volt az alapszervezetek tagfelvételi terveinek - sokszor teljes átállítására, a módszerek és különösen a tagfelvételi politikai munka változtatására. A munkások felvételre előkészítését a legtöbb területen konkrétan nem tervezték és a vo.lük való foglalkozás hatásai remélhetőleg a pártmunka egészében folyamatosan beérő eredményeket hoznak. c «/ Több üzemi pártszervezetben hosszú ideig mechanikusan magukra is értelmezték és munkások vonatkozásában érvényesi11