MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974

1974-12-09 442. öe. - 1974_VB 442/18

- 16 ­A tervező emberek felé, akik csinálják a budapesti fejlesztést: nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a budapesti tartalékok fel­tárására. Mit lehetne megtakarítani költségként, a tervezésnél ezeket a tartalékokat föl kell tárni. Legyen nekünk egy olyan programunk is, hogy a Budapest adta lehetőségeket jobban kihasz­nálni, mert nagyon komoly tartalékok vannak Budapesten. Koncentrálás kérdése: egyetértek ezzel a törekvéssel, koncent­ráljunk és egyben vállaljuk a felelősséget ha valami nem indul meg. Itt a tervezésnél is radikálisnak kell lenni, de amit el­inditunk azt fejezzük is be, ez azután már szervezési feladat. A fogalmazások részünkről konkrétak legyenek, a szemét égetőt meg kell csinálni. Oda kell hatni, hogy kössék meg az államközi szerződéseket és ezt a vonalat kell vinni. Az a véleményem kössék meg az államközi szerződést a sportcsarnok épitésére is, mert ha most nem kötik meg, akkor nem lesz belőle semmi. Eze­ket kényszerpályára kell vinni és azután meg kell oldani. A szennyviztisztitó berendezés: ezt is meg kell csinálni, mert a jelenlegi helyzet tarthatltlan és ebben igen nagy a mi fe­lelősségünk, ha tovább szennyezzük a Dunát, akkor még nemzet­közi bonyodalmakat is okozhatunk. Ezt a kérdést tehát meg kell oldani és hiva vagyok annak, hogy felsőbb szervek felé vigyük a probléma megoldását. A vállalati lakásépitések kérdése: én ebben fantáziát látok, telepszerű lakásépítéssel és a központi anyagi kereten belül oldjuk meg. A 4.sz. Házgyár kérdése: a házgyári kapacitást nem szabad kihasználatlanul hagyni, ez a meggyőződésem, a nép­gazdaság érdekében sem lehet hagyni. Ilyen szempontból nagyon gondosan elő kell venni néhány konkrét kérdést, ha szükséges vigyük politikai szervek felé. De nekünk meg van a felelőssé­günk Budapesttel szemben. Csak akkor tudunk fellépni ha reáli­san szabjuk meg a feladatokat és összhangnak kell lenni. A felujitási és karbantartási munkákra nem tudtuk elkölteni a pénzünket, mert nincs kapacitás. A tervezésnél igy összefüggé­seiben is kell vizsgálni a feladatokat, mert ezek a tények nagymértékben befolyásolhatják a sorolásokat. A munkaerő ter­vezést vegyük számitásba, ezzel egyetértek és valóban vegyék figyelembe. A kerületek tájékoztatásának kérdése: az igény jogos, adjunk valamit részükre ezekről a kérdésekről. Javaslom, hogy a be­terjesztett anyag jellegének megfelelő tájékoztatót adjunk, számok nélkül. Amikor ajé végleges tervek elkészültek 1975. II. félévben, akkor lehet a számokat kivinni. Ilyen értelemben javaslom, hogy fogadjuk el az előterjesztést mint munkaokmányt. Ha ugy Ítélitek meg, hogy szükséges egyik vagy másik kérdés kiemelése, akkor a VB tárgyalni fogja leül ön is ezeket a kérdéseket. A kerületek tájékoztatására a IV. ötéves terv várható számait adjuk ki. Az V. ötéves tervre vonatkozóan ennek az anyagnak lényegét számok nélkül, tehát csak elvi tájékoztatást adjunk. A munkaerő és a kapacitás kérdéseit a tervezésnek figyelembe kell venni a budapesti építkezéseknél. A budapesti kiemelt beruházásoknál a kapacitási tényezőket is végig kelLgondolni. Végezetül, a beterjesztett anyagot munkaokmányként elfogadjuk. Az itt elhangzottakat vegyék figyelembe és emelett menetközben lehet részkérdéseket a PVB elé hozni. JS

Next

/
Thumbnails
Contents