MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-02-02 394. öe. - 1973_VB 394/13
-5 II. A feld olgozá s t apasztalata néhány rés zkérdésb en. •'••/ I smételten kifejezésre .jutott ) , hogyh a párttagság egyetért a p árt ^pontiká.iáyal^ mert az a marxizmus-leninizmus segítségével, a feltételek reális számbavételével hatá ro zza meg feladatainkat*. A párt politikájának következetesebb érvényesítését igénylik a párttagok önmaguktól és másoktól. Jelentkezik egj egészséges türelmetlenség - ez néha demagógiával is párosul - mely gyorsabb előrehaladást igényel. Gyakran éri birálat a felsőbb párt™ és állami szerveket, intézkedéseik elhúzódása miatt. A helyi szerveket pedig azért marasztalják cl, mert a megoldásra érett döntésekkel is késlekedneko A taggyűlések világosan mutatták, hogy a központi döntéseknek, a felsőbb párthatározatoknak milyen nagy a jelentőségük a pártalapszervezeti munka színvonalánál; emelésében. Érthető volt az a nagy várakozás, mely megelőzte a Központi Bizottság novemberi ülését. Politikánk kiegyensúlyozottsága, osztálytartalma, internacionalizmusa, a szovjet-magyar barátságra, a szocialista országok együttműködésére irányuló törekvése pozitiv visszaigazolást nyert? 2• / A RazdagagPoT.it i ka i kérd.ése k el sősorba n a helyi vonatkozásokban» ten nivalókban^ a köz gondol kodásra gyakorolt hatásukban merültek fel. Sokszor a vezetés hibájából - rossz munkaszervezés, hiányos ellenőrzés, stb„ - teremtődik olyan helyzet, hogy még a becsületesen dolgozni akarók is magatartásukban lazákká, közömbösekké válnak. Ezzel a közösség számára sok energia kárbavész. y/3