MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-07-06 405. öe. - 1973_VB 405/45

- 14 ­Megkülönböztetetten gondoskodjanak a pártonkivüli munkás­őrök neveléséről ós érjék el azt, hogy elsősorban a fizi­kai munkások alkalmassá váljanak a párttagságra. A pártalapszervezeti munka színvonalának emelésével össz­hangban elsősorban ezen a területen kell fejleszteni a munkásőr alegységek segitését. A kerületi, üzemi pártbizottságoknak biztositani kell, hogy az alapszervezetek ismerjék a munkásőr alegység előtt álló időszerű feladatokat és politikai eszközökkel, szer­vezőnunkával senitsék azok végrehajtását, ellenőrzését a munkásürökkel való egyéni foglalkozást. Ebben kerüljék az átfedéseket. 2/ Figyelemnél a cserélődés következtében kilépett fiatalok­ra is a nevelőmunka minden parancsnok kommunista köteles­sége. 11 kell érni, hogy minden munkásőr értse a Munkás­őrség társadalmi szükségességét, érezze tevékenységének fontost'gát. A régi munkásőrök segitsógével erősiteni kell a munkásőr alegységek elvtársi, baráti kollektiv jellegét. 3/ Törekedni kell az állományépités folyamatosságának bizto­sítására, több évre szóló tervek alapján. Az állomány cserélődési aránya évenként 6-8 %-os legyen. Elsősorban a tekintélyes, köztiszteletben álló szakmunkások felvé­telét kell szorgalmazni és ahol az indokolt, elő kell segiteni a nők és a gazdasági középvezetők számának nö­vekedését is. Fontos a készenléti tartalék állományról való mindenol­dalú gondoskodás. Velük az egysógparancsnokságok a kikép­zésen tul is állandó személyi kapcsolat tartására töre­kedjenek. 4r

Next

/
Thumbnails
Contents