MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-03-30 398. öe. - 1973_VB 398/46

- 7 ­A szellemi dolgozók közül 176 elvtársat vehetünk fel a párt­ba. A termelő ágazat területén /ipar, kereskedelem, közle­kedés/ dolgozó pártszervezeteink a felvett munkás párttagok­hoz képest 12-15 %-os keretben vehetünk fel elsősorban a kö­vetelményeknek megfelelő műszaki értelmiségieket és minimális számban - elsősorban a tömegszervezetekben választott funkciót viselő - tartósan, kiemelkedő társadalmi munkát végző és kommunista magatartású egyéb szellemi dolgozót. Pártszervezetek állitsanak magas követelményeket a pártba belépésüket kérő értelmiségiekkel, szellemi dolgozókkal szemben és csak a felkészültségben a párt politikájának képviseletében, magatartásában és társadalmi munkában és közéletiség szempontjából kiemelkedőket vegyék fel a párt­ba. Ilyen követelmény-rendszer mellett az előző évek értel­miségi felvételeinek mintegy a felét tudjuk felvenni a pártba /kb. 75-80 fő/. Az alkalmazottak tagfelvételénél a követelményeket még erőteljesebben kell emelni. Továbbra is törődni kell azzal, hogy az egyetemi és főis­kolai hallgatók legjobbjai kerüljenek be a pártba. A követel­ményeket ugy kell megszabni, hogy az eddig évente felvet­tek mintegy a felét /kb. 35/ tudjuk felvenni. A közép­iskolát végzettek felvételére csak elvétve lesz - külön­legesen kiemelkedő egyéni kvalitások alapján - lehető­ség. Átmenetileg szükséges, hogy a szellemi dolgozók felvétele előtt - az egyéni elbirálás mellett - a pártszervezetek elő­zetesen konzultáljanak, a kerületi PVB-vel. El kell érni, hogy a munkás felvételek időben megelőzzék az év során fo­lyamatosan a nem munkás felvételeket. Ugyanakkor figyelem­bevéve az 1972 évről áthúzódó tagfelvételeket, pártszerve­zeteink az I. félévben tartózkodjanak a nem munkás tagfel­vételektől. ./. 4c

Next

/
Thumbnails
Contents