MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-03-16 397. öe. - 1973_VB 397/18

- 2 ­Az átlagon belül az egyes kerületek, az egyes jelölőgyülések és az egyes napok eredményei is igen nagy szóródást mutatnak. /A legalacsonyabb átlagot 58 főt, biztosított a I. és XVT.ker., legmagasabb átlagot 123 főt biztositott a VIII.kerület. Is­mereteink szerint a legkisebb létszám 35 fő, a legmagasabb 191 fő volt./ Javulás tapasztalható a megjelentek életkor szerinti összeté­telében. A résztvevők zömét jelentő idősebb - főleg nyugdijas ­korosztály mellett az aktiv dolgozók száma, köztük a fiata­lábbaké is növekedett az 1971-es megjelenéshez képest. A megjelenés és az összetétel mérsékelt javulásában mérhető a pártszervezetek mozgósitó tevékenysége. A gyűléseken meg­jelentek nagy eltérést mutató száma azonban arra is utal, hogy a helyi politikai munkának a helyi szervek eltérő aktivitásá­nak jelentős befolyása van. A gyűlések kezdetén fiatalok, úttörők szavalattal, rövid mű­sorral üdvözölték a választó polgárokat. Az elnökségekbe meghívtak köztiszteletben álló lakókat, köz­tük számosan fiatalokat. Az elnökök általában az előírásnak megfelelően vezették a gyű­léseket. Néhány helyen volt tapasztalható, nehézkesség, merev­ség. Az a két véglet mutatkozik, hogy vagy szószerint felol­vassál: a HM? által kiadott "Elnöki vezetőt", vagy ezt teljesen elvetve szabadon sok hibával töltik be a tisztségüket. Helyen­ként; erezhető volt, hogy az elnök óvakodik a kettős jelölés­től, mert nem hivüa fel egyáltalán, vagy kellőképpen a válasz­tók figyelmét erre a lehetőségre._ A jelölőgyülések előadói jól felkészültek, megfelelően, kultu­ráltan szerepelnek, többen kiemelkedően teljesitik feladatukat. Általában 2o-4o perces előadásokat tartottak. Ezek azt tükrözik, hogy megfelelő tájékoztatást és felkészítést kaptak. A beszá­molókban szerepelnek általános belpolitikai kérdések /X.kong­resszus, KB novemberi ülése/. Budapest centenáriuma, a főváros, a kerület és a közvetlen lakóterület fejlesztésében az elmúlt két év alatt elért ered­A2

Next

/
Thumbnails
Contents