MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-12-21 416. öe. - 1973_VB 416/77
-2mokrácia közismert fórumain tárgyaljuk és fogadjuk el, hogy minden-sikerünk a párt és a dolgozó kollektiva közös eredménye legyen. ^ A tervfeladatok végrehajtását néhány személy tudatosan akadályozta. Ebben az időszakban csak az volt látható, hogy azért akadályozzák a Központi Bizottság és a Kormány határozatok szellemében meginduló szervező munkát, hogy harmadszor is bebizonyítsák! akárkit hoznak "kívülről" vezetőnek, az itt csak megbukhat. Erélyesebb fellépésemkor a XIV. kerületi Pártbizottság vizsgálatot folytatott. A Kerületi Pártbizottság határozatával a vállalati Végrehajtód Bizottság néhány tagját kénytelen volt eltávolitani beosztásából, de ugyanakkor engem is személyemre sérelmesen súlyosan ~ elmarasztalt 1971 októberben. Csak az azóta eltelt körülbelül : másfél év alatt nyílt lehetőségünk feltárni a vállalat bizonytalan működésének több lényogos, többnyire a múltban gyökerező okát. Közben állandóan nőttek a vállalat export- és katonai feladatai. Szigorúbbak a közgazdasági szabályozok. A lassan javuló : vállalati tevékenység ellenére az egymásután foltárult régi, vállalati problémákért, a feladatok növekedéséért, a feltételek biztosit ásának nehézségéért személyemben nyilvánosan támad a vállalati pártszervezet néhány vezetője. A vállalati Végrehajtó Bizottság titkára az elkerülhetetlen személyi változások miatt, amelyekkel egyébként egyetértett - megvádolt azzal, hogy üldözöm a régi kommunistákat és a pártszervezet szétverésére törekszem. Az ellenem és általában a feladatok ellen való fellépés a középvezetők között széthúzást okoz. Ez súlyosabbá teszi a nehézségeket és akadályozza a szervező, rendteremtő intézkedések végrehajtását. Végül is fel kellett figyelni arra, hogy részben a gyár belső közvéleményét - és részben a párt és társadalmi szervek egyes t vezetőinek magatartását - egy önző céljait követő csoportosulás befolyása irányította, illetve irányítja. A csoportosulás egyes tagjainak és igazi arculatának felfedése egy fizikai dolgozó bejelentésével kapcsolatban történt meg^ a bűnüldöző szervek részéi ről. Tizenkilenc fő gyári középvezető és dolgozó ellon ügyészség gi vádirat van kiadva társadalmi tulajdon hűtlen kezelése, lopá- ' sok és sikkasztás miatt. / Bírósági tárgyalás szomptemberben lesz/. A bűncselekmény fővádlottjai; 3 volt pártbizottsági tag, / köztük egy VBotag/, 2 műhelybizottsági szakszervezeti titkár, / tisztségükből a vádirat kiadása után lettek felmentve/, 1 volt KISZ titkár, néhány üzemvezető és fizikai munkás. A fizikai dolgozóknak kiutalt pénzjutalmakat éveken át visszavették törvénytelen célokra, de arra hivatkoztak, hogy a párt- és szakszervezet kiadásaira kell. A vállalati pártszervezet titkára és egykét Pártbizottsági tag tőlem azt követelte, hogy tegyek olyan intézkedést, melyben a váci alá helyezett személyeket a birói el- '. járástól megmentem és az ügyet rendezzem vállalati fegyelmi^utján. Erre nem voltam hajlandó, do az ügyészi szervek som adtak rá lehetőséget. Mégis a pártszervezet említett tagjai kampányt indi- : tottak " Védjük meg a régi kommunistákat ! n jelszóval a vádlottak mellett. ^^