MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-12-07 415. öe. - 1973_VB 415/27
- 13 egyetemünkön még korlátozottan érvényesülnek. A testületek nem tudták kellő mértékben elősegíteni az egyetemi vezetés színvonalának emelkedését. Ezt részbon működésük zavarai okozták, másrészt az, hogy nem sikerült kellően tisztázni az egyetemi demokratizmus tartalmával összefüggő egyes kérdéseket. Az egyetemi oktató-nevelő-tudományos munka fejlődésének fontos feltétele, hogy a vezetés színvonala emelkedjen, javuljon a végrehajtás megszervezése és az ellenőrzés. Kiemelkedik ebben az egyszemélyi felelős vezetők szerepe. Ugy látjuk, hogy elsősorban a közép és alsóbb szintű vezetők Önállóságát és felelősségét erősíteni kell. 2. Az uj feltételek között a pártszervezet fontos feladatává vált, hogy ellenőrizze az egyetemi demokratizmus normáinak érvényesülését. Ez közvetett módon hat, mégis legfontosabb teendőnk az egyetemi munka irányításának tökéletesítése terén. A pártszervezet képviselői /titkárok/ hivatalból tagjai a megfelelő szintű állami testületeknek. Az állami testületekben dolgozó párttagokon keresztül érvényesül a párt politikája beleértve a helyi pártszervezet törekvéseit is. Helyes viszony, megfelelő munkakapcsolat alakult ki, az egyszemélyi vezetők többségével is. A párttestületek rugalmasan alkalmazzák a vezetők beszámoltatásának módszerét, nem korlátozzák a vezetők önállóságát. Feszültségek abból keletkeznek, ha a vezetők nehezen tudják összeegyeztetni az egyszemélyi vezetést a demokratizmus normáival. Ilyen problémák voltak az elmúlt években az egyetemi vezetés szintjén. Itt a pártszervezetnek több alkalommal kellett bírálnia a vezetési stílust, az állami és párttestületek szerepének lebecsülését, egyszemélyi döntést ott, ahol az a testület jogköre, vagy éppen a párt ±11. szakszervezeti szervekkel történő egyeztetés elmaradását, a pártszervek káderhatáskörének megsértését. Z£