MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-01-05 392. öe. - 1973_VB 392/13
- 5 e. / A szülési szabadságról visszatérő nődolgozók - megszabott arányban - automatikusan bérfejlesztést kapnak. f. / A szociális, kommunális, egészségügyi s általában a munkásvédelem előirt normái - a gyári illetékesek véleménye szerint - teljes mértékben betartott, biztositott vállalatunknál. A munkakörülményekre vonatkozó előírások pedig az uj, most épülő s a tervek szerint 197 3-ban átvehető épületszárny belépésével lesznek teljes mértékig biztosithatók. A hivatalos álláspontnak azonban ellentmondani látszik az a tény, hogy az alapszervezetek többségéből panaszok érkeznek a pártbizottságra, az öltözőkre, mosdókra, zuhanyozókra, melegvízellátásra, valamint több helyről a zsúfoltságra, egészségtelen munkakörülményekre (fűtés, szellőztetés, stb.), hogy az uj épület belépése egymagában aligha tudja megoldani a problémákat. Komoly gondot okoz a 170-es létszámra engedélyezett gyermekintézményünk is, amelyben jelenleg 2 30 gyermek van elhelyezve. Ugyanakkor jelenleg 475 dolgozónk veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt: több gyermeket pedig már nem tudunk elhelyezni. Miután a gyár anyagi lehetőségeit már kimerítette, kommunista műszakkal próbáltuk a szükséges összeget előteremteni - ez azonban sem politikailag, sem pedig anyagilag nem járható ut: 6-8 önkéntes műszakot 5-600 ezer forint összehozásáért nem lehet szervezni. g. / Változatlanul panasz van a darabbéres dolgozók részéről, akiknek több mint 80 %-a nő, - a folyamatos munkával való ellátottságra. Belső szervezetlenség okán, ahelyett, hogy csökkenne évről-évre nő az állásidő mennyisége. 1970-ben 54.000, 1971-ben 57.000, 1972. I.-III. negyedévében, az előző év hasonló időszakához képest már 35 %-al több 47.000 óra állásidő volt. Az állásidőre a dolgozóknak csak a személyi bérük 80-100 %-át fizetik ki. 3. / A hel yes káderpolitikai munka következményeképpen is megnőtt a nők i génye, az álta lános és szak mai műveltség továbbfejlesztésében, ugy anakkor a legnagyobb ellenállás, s ennek okán a legkisebb előreh aladás a nőknek a gazdasági vezetésben való bevonása területén van. /<S