MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-06-16 379. öe. - 1972_VB 379/22
- 5 ~ hányadát alkotják a kerülettől kapott feladatok. A vizsgált és a napirendre tűzött kérdések a párt élet fontos területeit érintik, általában időszerűek és konkrétak, de előfordul egyoldalúság is. Az üzemi párta-. lapszervezetekben a gazdaságpolitikai témák állnak előtérben, ezek közül is elsősorban az ár- és bérkérdések, kevésbé a termelékenységgel és az önköltséggel.kapcsolatos feladatok. Kevés az ideológiai, politikaitémák felvetése. Az intézményi alapszervezetekben néhány helyen a gaz-* daságpolitikai kérdéseket a szűken értelmezett piaci problémákkal azonosítják. Az ideológiai és politikai témák tárgyalása ezen a területen sem áll előtérben. Előíródul, hogy a határozatokat nem fogalmazzák meg Írásban, illetve a megfogalmazás nem egyértelmű, ami neheziti a végrehajtást és az ellenőrzést. A kongresszus jelentős bátoritást adott a pártszerü bírálathoz. Ennek megfelelően tovább fejlődött a kritikai szellem: a párt tagjai bátran és őszintén birálják a politikai, a gazdasági és a társadalmi életben tapasztalt negatiV jelenségeket, visszásságokat. A birálatra jellemző azonban, hogy pl: élesen és határozottan kritizálják az emelkedő árakat, de ritkán birálják a saját termékek árainak felfelé történő mozgá. sát. Ezt "végső soron szükséges"-nek tartják. Bátrak a felfelé irányuló, nem konkrét,.hanem a jelenségeket, tendenciákat általában minősitő megnyilvánulások. Kevésbé lehet bátornak mondani a közvetlen felettesek, a munkatársak és a saját tevékenység bírálatát és önbírálat át. Ismereteink szerint a bírálat elfojtása, vagy a bírálók ellen alkalmazott retorzió nem fordult elő. A fegyelmi helyzetet és a pártfegyelmi munka szinvonalat mo 0 felelőnek . tartjuk. A párt eszmei, politikai és cselekvési egységét súlyosan sér-* .. tő fegyelmi vétséget nem tapasztaltunk.,A pártfegyelmi büntetések aréaybítóa állnak a cselekmények súlyosságával. Az alapszervezetek nevelő, a véstsegeket megelőző tevékenysége általában eredményes. Előfordul azonban, ko.gy egy-egy negatív megnyilvánulás alkalmával sokáig várnak, elmulasztja.k a figyelmeztetést és mindjárt a fegyelmi eszközéhez nyúlnak. Tapasztalható ennek az ellenkezője is: a fi 0 yeÍmeztetest semmibevevőket-, ne.ni'vonják felelősségre. Számos alapszervezetben előfordul egyes párt-. t.-.^gok részéről a taggyűlésekről való távolmaradás, elmulasztják a tagdíjfizetést, nem végzik el a kapott és a vállalt feladatokat, még sem 11