MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-06-16 379. öe. - 1972_VB 379/11

~" -r­Mi azt mondjuk, hogy élcsapat, meg tömegpárt is vagyunk. Az élcsapat erejét alapvetően a párt politikája adja. De meg kell nézni azt is, hogy kik azok akik odavalók. Ezzel a témával alaposabban, részletesebben kell foglal­kozni, erre a jelentés is ösztönöz. PÉTER JÁNOS elvtárs: Á jelentés előkészítésében a mi tapasztalataink és a je­lentésben leirtak megegyeznek és a csepeli VB. vitája is erre utal. Ilyen értelemben a jelentés a valóságot tükrö­zi. Mi a konkrétság felé ösztönöztük a kerület jelentését, mely nem eléggé sikerült. A XXI. kerület is kialakitott egy konkrét tervet, szinte jellegeként, témánként ott áll a tervben mindaz ami a végrehajtás stádiumában van. Tartalmilag sok minden igaz az alapszervezetek munkájában. Nem hiszem, hogy jó az az alapállás és gyakorlat - ami a 2 hetes pártiskolán is jelentkezik -, hogy fönt jó a po­litika, középen is és tulajdonképpen lent tolódik el az alapszervezeteknél. Nem lenne helyes ha mi is ezt monda­nánk. A lehetőségek az alapszervezeteknél vannak és ott is kell végrehajtani, de túlterheltek az alapszervezetek. És figyelembe kell venni, hogy ott kell végrehajtani a feladatokat ahol nem a legképzettebbek az elvtársak. Ezeken a területeken a feladatok nem látványosak és tul sok öröm sem adódik. Az a törekvés, hogy minden kerületi pártbizottságnál érjük el az alapszervezetekkel való na­gyobb törődést. Az a fogadtatás ahogyan az alapszerveze­tek fogadják ezt a törekvést az egy megnyugtató dolog és nincs gond. Türelmesek ők is, persze nem abszolút módon, fejlődést ők is szeretnének elérni. Az a tevékenység ami a XXI. kerületi Pártbizottság terü­letén folyik az most pezsgőbb. PARNICSÁN LÁSZLÓ elvtárs: Az, hogy a tömegszervezetekben végzett tevékenységet nem mindenhol értékelik megfelelően, ezt súlyos hibának tar­tom. Az alapszervezeti munkát hátráltatja az is, hogy az otta­ni elvtársakat nem eléggé tájékoztatják az üzemi, válla­lati feladatokról. Ezen javítani kell. NÉMETH KÁROLY elvtárs: A jelentést a VB. vegye tudomásul mintegy közbenső tájé­koztatást a feladatok végrehajtásáról, mely a Kongresszus határozataiban szerepel. Itt feladatok is vannak meghatározva. Ezt szedjük össze, egészitsük ki. Ilyen átfogó értékelésre is szükség van. Azt javasolom, hogy a VB. fogadja el az anyagot azzal, hogy alapvetően helyes irányban folynak azon feladatok, A A

Next

/
Thumbnails
Contents