MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-01-14 368. öe. - 1972_VB 368/49
- 21 Összegzés; Mindezek alapján ugy látjuk, hogy a Budapesti Pártvégrehajtó Bizottság 1966. január 14—i határozatának végrehajtásában, egyetemünkön jelentős előrehaladás történt. A pártszervezetek rendszeresebbé vált politikai- ideológiai tevékenysége biztosította a párttagság egységének megszilárdulását, a párt szövetségi politikájának és tömegbefolyásának fejlődését. A pártszervezetek decentralizálása a pártélet bázisának, aktivitásának, befolyásának kiszélesedését hozta magával. Viszonylag magas szinten állandósulta párttagfelvótel, különösen a hallgatók között. A határozatban is érintett, később pedig kiéleződött kérdésekben /viták: a matematikus szakterületen, és a KISZ pártirányitásáról a Bölcsészettudományi Karon, stb./ történt előrehaladás, de a teljes megoldásról még nem beszélhetünk. Ha gyakran ellentmondásosan is, kialakultak az egyetemi demokrácia keretei, s részben már teljesitik feladataikat. Stabilizálódott az állami vezetés, s különösen az utóbbi időben megteremtődött a párt- és állami vezetés összhangja. Javult a tanulmányi munka fegyelme. Az oktatás korszerűsítésében terjed a tanulócsoportos oktatás és a speciálkollégiumok rendszere stb. Tudatában vagyunk annak, hogy a határozat néhány - főleg rész - kérdésében nem sikerült még fordulatot elérni. /Nem oldottuk meg az Egyetemi Szinpad problémáit, még csak egyetlen szakon jött létre a tanszékcsoport/. Különösen a határozat meghozatala óta felmerült ideológiaipolitikai kérdések sok feladatot rónak még ránk a párt eszmei-politikai, szervezeti befolyásának fejlesztésében, Budapest , 1972. január 6. MSZMP ELTE PB. Magyar György PB. titkár ELTE 72008