MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-01-14 368. öe. - 1972_VB 368/30

2 ­a/ Nem könnyen, de az eltelt néhány év alatt sikerült elérni, hogy az egyetemen a tanulmányi és vizsgafegyelem a korábbi gyakran laza szinthez képest mind az oktatók, mind a hallga­tók között jelentős mértékben javult. Ennek a pozitiv vál­tozásnak az alapja, az egyes karok által kidolgozott tanul­mányi és vizsgaszabályzatok, amelyek előirják és biztosít­ják az oktatók és hallgatók jogait, ill. kötelességeit. Az állami vezetés kidolgozza és időben közli a tanulmányi fél­év pontos beosztását. Az alapszervi KISZ vezetőségi tagok és az adott évfolyamokat oktató tanszékek időnként össze­hangolt tervezéssel biztositják a félév folyamán az oktatá­si terhek viszonylag egyenletes elosztását. Ez azonban még messze van a kivonatos állapottól. Ezt esetenként egyaránt okozzák a túlzott hallgatói követelések, ill. az oktatók egy részénél jelentkező értetlenség, vagy kényelmesség. b/ Az egyetem technikai feltételei az utóbbi hat évben nem sokat javultak. Ennek olyan objektiv akadályai voltak, a­melyeket az egyetem vezetése maximális törekvései ellenére sem tudott elháritani. Ma már országosan ismert, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztése, a felszabadulás óta, a többi egyetemhez képest elmaradt. A felszabadulás óta az egyetem csak egyetlen uj épületet kapott; a Budaörsi uti kollégiumot. Ez sem kollégiumnak épült, s az ELTE mellett több más intézmény hallgatói is használják. Az egyetem leg­fiatalabb tanulmányi épülete 1913-ban épült. Az egyetemen lévő tűrhetetlen zsúfoltságot mutatja, hogy a Bölcsészettu­dományi Kar 3500 hallgatója és közel 400 oktatója a volt Piarista gimnáziumban kénytelen összezsúfolódni, amelyet 800 középiskolai hallgatóra épitettek. / Előfordul, hogy helység hiány miatt a folyosón tartanak órát/. Ha nem is tartjuk döntőnek, de méltatlan helyzet, hogy a legtöbb oktatói kategóriában az ELTE-n megállapított átlag­fizetések, az azonos oktatói kategóriák országos átlaga a­latt vannak, s gyakran elmaradnak még az újonnan szervezett főiskolák mögött is.

Next

/
Thumbnails
Contents