MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-12-08 390. öe. - 1972_VB 390/77
8 Szóvátették, hogy a párt- és a pártszervezetek helyileg is ellenőrizzék a határozatok végrehajtását. A tagfelvétel korlátozása nem mindenütt találkozott megértéssel, egyesek a párt felhígulása következményének tekintették, mások a mechanikus alkalmazástól óvtak. - Erőteljes hangot kapott a munka nélkül szerzett jövedelmek lehetőségének visszaszorítása, a magas jövedelmek megadóztatása, az ügyeskedés elleni harc. További intézkedéseket várnak /: luxusvillák, nyaralók megadóztatása stb:/. Az örökösödési adóval kapcsolatban több helyen kérdezték, vonatkozik-e ez majd az öröklakásokra, családi házakra, amelyet a szülők gyermekeiknek szánnak. - Az általában kedvező hangulattól eltérően kedvezőtlenebb a hangulat a nem termelő ágazatokban, az alkalmazottak, szövetkezeti dolgozók körében, akikre a béremelés nem vonatkozik, de az áremelés érinti őket. Az államigazgatásban a csökkentett munkaidő bevezetését megelégedéssel fogadták, de a jutalomkeret emelése helyett béremelést vártak. Szélsőséges vélemények, megjegyzések is helyenként tapasztalható. Előfordultak-kifejezetten-ellenséges hangulatkeltéssel ritkán lehet találkozni. / / /: dr. Péter János^:/ /: Pataki János :/ Lattá: ^—T « . XI , / >S /' Somogyi Sándor :/ ( íj **