MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-12-08 390. öe. - 1972_VB 390/71

2 2./ Közbeeső pártbizottságok üléseiről; A közbeeső PB-k többsége nem tartott külön PB. ülést, mert tagjai a ker. PB. üléseken, aktivákon kaptak tájékoztatást. A IX.-X.-XV. kerületben a közbeeső PB-k maguk szervezték a tájékoztatást. E PB. üléseken elhangzott megjegyzésekből, kérdésekből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a kommunisták egyetértettek a KB. állásfoglalásával, s na­gyobb hangsúlyt kaptak a vállalatok közvetlenül érintő /:jó­részt ár- és bérintézkedések:/ kérdések. A BM. pártszervek közbeeső pártbizottságainak ülésein mintegy negyvenen mondtak véleményt. Ezek jellemzője az volt, hogy a határozatot időszerűnek, őszinte hangvételűnek és reálisnak tartják. A minisztériumi PB-ok a kerületi pártbizottságokkal egyidoben tartották meg kibővített üléseiket. A tájékoztatót általában a pártbizottságok titkárai tartották, néhány helyen az előadó a miniszter volt. A minisztériumi PB-ülések mindegyikén a KB. képviselője is résztvett. Több helyen már körvonalazták a tárcát érintő legfőbb fela­datokat is. Pl: a PÜM. pártbizottsága ülésén -ahol résztvet­tek a nagyobb pénzintézetek politikai és állami vezetői is ­már részletesebb tennivalókra is utaltak. Más minisztériumok­nál /: NIM., Belker.:/ a szakma-politikai feladatokat közvet­lenül a kibővitett PB ülés után, kibővitett kollégiumi ülésen tárgyalták meg és összegezték a határozatból adódó fő felada­tokat. 3./ Az alapszervezeti taggyűlésekről: a./ A taggyűlések előkészitése: A kibővitett pártbizottsági ülések, az azokat követő tit­kári értekezletek és a kerületi PB által adott Írásos anyag segitette a titkárokat az alapszervezeti taggyűlések beszá­molóinak összeállításában. Az irányító pártbizottságok felkérés és megbízás alapján megszervezték a PB., FB.-tagok és az apparátus részvételét a taggyűlések munkájának segítésére és ellenőrzésére. Az alapszervezeti vezetőségek többsége üléseiken előzcte­¥/f

Next

/
Thumbnails
Contents