MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-09-22 385. öe. - 1972_VB 385/37
-11- Éljenek következetesen beszámoltatási jogukkal, kisérjék folyamatosan figyelemmel az állami és tömegszervezeti vezetők munkáját. Erősitsék a politikai és az állami fegyelmet. Az egyetemi, főiskolai pártszervezetek foglalkozzanak nagy gonddal a káderraunkával, a hallgatók politikai, világnézeti nevelésével, a pártépitessel. a./ Az iskolai és üzemi pártszervezetek: - Épitsenek az "Egy üzem, egy iskola" akció eredményeire, munkaterveikben rögzitsék a politikai, a pedagógiai, a kulturális, és a sportélet területén az együttműködés továbbfejlesztését. - Alakitsák ki közösen tennivalóikat a munkásgyerekek tanulásának ségitésében, a szakkörök, klubok fejlesztésében, a pályaválasztás és irányit ás javításában, az SZMK munkájában. 2./ A KISZ. Budapesti Bizottsága: - Forditson nagy figyelmet a tanulók közéleti tevékenységének fejlesztésére, az iskolán kivüli társadalmi kapcsolatok és a különböző rétegek közötti együttműködés javitására. - Érje el, hogy az ifjúság aktivabban vegyen részt a főváros fejlesztésében, társadalmi életében. - Szervezze a fiatalok közéleti aktivitását az egyetemi, főiskolai tanácsokban, a diákparlamenteken, a különböző ifjúsági fórumokon. - Készitsen tervet az iskolai szervezetek vezetőinek képzésére, évközi továbbképzésére, az úttörőcsapatok munkájának tervszerűbbé tételére. 3>