MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-09-22 385. öe. - 1972_VB 385/31

-5­tervét - 1974-ig a kollégiumok távlati fejleszté­sével kapcsolatos tennivalóit. 2./ A szakmunkásképzés tartalmi korszerllsitése az eddi­ginél szervezettebb munkát igényel. - Meg kell szüntetni a szakmai képzésben meglévő ellentmondásokat. Erőfeszítéseket kell tenni a szakközépiskolai és szakmunkásképzés tartalmának összehangolására, az oktatáshoz szükséges szemé­lyi és tárgyi feltételek javítására, a tanműhelyek építésének befejezésére a szakmunkások középisko­lai továbbtanulásának biztosítására. A feladatok végrehajasának tervét - ajánljuk, hogy a Fővárosi Tanács és a Munkaügyi Minisztérium közösen 1974-ig készítse el - figyelemmel az irányí­tásban és a képzési célban bekövetkezett változásokra. 3./ Az oktatás tartalmi korszerűsítésének előfeltétele a tanulók és a pedagógusok túlterhelnének csökken­tése. A központi intézkedések következetes érvényesítésé­vel a szakigazgatási szervek, a felügyelők, az igaz­gatók szemléletének és követelményrendszerének meg­változtatásával elő kell segíteni: - a pedagógiai konzervatizmus felszámolását, - az iskola belső életének korszerűsítését, - a túlzott tanári és szülői ambioiók csökken­tését, - a tanulók egyoldalú, intellektuális terhelésé­nek megszüntetését, - az adminisztráció további mérséklését. $A

Next

/
Thumbnails
Contents